Hídvégi Lajos: Pusztabokrok II. Adatok Alberti, Irsa, Dánszentmiklós és Miebuda településtörténetéhez (Albertirsa, 1990)

V. Irsa

szabadon álló magányos oltárokig, összetörték Scarbantia capitoliumi triászszobrait, valamint a savariai hármas istenség szobrait. Feltűnő, hogy a töredékeket gyakran elásták vagy beépítették a falakba. „Nem dönthető el mindig, hogy egy-egy szentély összetört maradványait a keresztények ásták-e el, hogy a bálványoktól ily módon végleg megszabaduljanak, vagy a pogányok, akik kegyeletből rejtették el a maradványokat. Vannak azonban olyan kültúrfelszerelések is, amelyek sértetlenül, elásott kincsként maradtak ránk: ilyen esetekben nyilván a pogányok rejtették el még idejében kultuszképeiket és áldozati garnitúrájukat. Ezek a rombolások és elrejtések nem keltezhetők, de egészében Constantinustól Iulianusig tarthatott e folyamat.” (Mócsy András: Pannónia a késői császárkorban. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975. 159. 1.)

A kétféle szándék nyilvánvaló: a rombolást a falakba való beépítéssel a diadalmas keresztény egyház papjai végezték, míg az épségben elrejtett tárgyakat az üldözött pogányok védték meg a pusztítások elől.

A rombolás és befalazás szokását a keresztények egy évezreden át gyakorolták Pannóniában. Kezdődött a negyedik században és tartott a tizenharmadik század első feléig. A magyar időkre példa Irsa, Vasad, Nyáregyháza Árpádkori templomába beépített pogány oltárkövön kívül a győri székesegyház szentélyéből kibontott oltárkő, amelyik a századeleji rekonstrukciókor került elő és ma az egyik támpillérek látható, pogány kori az a kőoroszlán fej, amelyiket a zalalövői templom oltárából emeltek ki.

A bennünket érdeklő irsai oltárkövet kétszer használták, először a Severusok korában állította egy császári adóbérlő a III. század elején. Erre lehet következtetni a nagyon hiányos szövegből.

SAV c CONSVE SEDEM POSITA

NO c PIX III A MAI (Plébánia krónika 34. 1.)

Másodszor merőben más céllal használták. Diocletianus császár 294-ben, huzamosabb ideig tartózkodván Pannóniában, megfaragtatván, feltehetően Aquincumban egy diadalkapu vagy négytalpú díszkapu homlokzatába építette. Ebben az esztendőben ünnepelte császárságának tizedik évfordulóját s ezeket az évfordulókat a rómaiak szívesen fogadták felvonulásokkal, szónoklatokkal, a velük járó borokkal vidámított lakomákkal.

Az álló oltárkő most már fekvő helyzetében új feliratot kapott, de rajta a vésetnek csak az első szakasza maradt, ezért csonka minden sora, a szöveg folytatása meghosszabbításában egy másik kövön volt. Az irsai rész hibátlan és betűformái azonosak ennek a kornak stílusával. Elméleti kiegészítéssel a díszkapu homlokzati szövege így valószínűsíthető;