Hídvégi Lajos: Pusztabokrok II. Adatok Alberti, Irsa, Dánszentmiklós és Miebuda településtörténetéhez (Albertirsa, 1990)

IV. Alberti

A Szent Mátton-kápolnában csak időnként tartottak istentiszteletet, de ami­kor az irsai templom életveszélyesen megrongálódott, ide járt misére naponta a két falu katolikussága 1801-től 1815-ig. A kápolnát 1856-ban elbontották, köveit átszállították Irsára, kibővíteni az irsai templomot. Amíg állt, az alber­­tiek itt keresztelkedtek, kötöttek házasságot és a cinteremben temetkeztek. Anyakönyvet itt nem vezettek, azok az irsai plébánia levéltárában találhatók. SZÉK MOCSÁR (Alberti K19). 1411: Seek mocsár (Bakács 1982, 1253. reg.) Alberthy-i János feleségét (többek között) a váci káptalan beiktatta a rétbe, „amely egy fűzfától a Seek nevű mocsárig terjed”. TAKSÁSHÁZ (Alberti Ki9). Dózsa György út. A polgári forradalomig ebben a házban fizette a sok cenzualista a taksát. A taksások a belső házhelyért, malomhasználatért, korcsmáért, pálinkafőzésért, iparűzésért, kereskedésért robot helyett taksát fizettek és személyi szolgálatokat adtak a földesúrnak, másnéven cenzust. A taksásház az 1800-as évek elején épült, zömök oszlopos verandája ma is megvan. 1848 után, megszűnvén a rendeltetése, a Szapáryak átengedték a községi ta­nácsnak. A két község egyesítéséig ez volt Alberti községházája. Ma egy építő­ipari tanácsi vállalat működik benne. TESSEDIK SÁMUEL UTCA (Alberti Ki9). A Pesti útról nyílik derékszögben a vasúti sínekig. Régen Temető utca volt a neve. 1942-ben, Tessedik Sámuel lelkész, pedagógus és világhírű mezőgazdász születésének kétszázadik évfordulóján kapta új név*'.. TESSEDIK-SZOBOR (Alberti Ki9). A Pesti út 104-es számú épület előtt áll egy kis bokros-fás, sövénnyel övezett kertben. A kőből faragott mellszobrot Kampfl József szobrászművész alkotta. Embermagas posztamentumon nyugszik és tekint az országútra. 100

Next

/
Thumbnails
Contents