Hidvégi Lajos: Ceglédi históriák. Történeti elbeszélések (Cegléd, 1981)

Nevüket őrzi az emlékezet

SZOCIALISTA TANYÁNAK HÍVTÁK A zsellérek első szövetkezete

1902 tavaszán szótlan gyalogos parasztok ballagtak a Szolnoki úton kifelé a versenytárgyaláson elnyert homokpusztai bérletet föltekinteni. Szorongó, nehéz gondjában volt, aki csak a lába alá nézett, mintha ott valamit keresett volna. Más a parlagi galambok föllebbentett tálkáját figyelte némán, mintha csupán emiatt jöttek volna ki tizenhárom kilométerre a várostól. Ez az Urbán Pál miféle meggondolatlanságba keverte őket. Uram isten, hogy lesz iga, eke, borona, vetőmag, hát még az első fertály árenda, otthon üres a kamra, az élés régen kifogyott belőle, pénz egy se’ a ládafiában. Soká lesz még az aratás, amikor keresni lehet. . .

Már a kengyeli tájon jártak. Varjak mondták a megkapart őszi vetéseken: kalács! kalács!

A kintvaló gazdák a tanyákból nézegették a várt menetet, tudták, hallották hírüket.

— Méghogy ezek a kapások, béresek, cselédek, ugyan bátrak, hogy urakkal, nagygazdákkal versengtek, a negyven kúdustarisznya — mit tesznek a négyszáz holdon? No, majd megszöknek hamarosan.

Egyszer csak elfogytak a kilométerek. A majorsági épületek kibukkantak a homályból s ők ott álltak a dohány pajták, a kastély, istálló és cselédlakások által körülzárt udvaron. Akkor előállott Urbán Pál.

— Itthon lennénk, elvtársak. Amit itt láttok, az tizenkét esztendőre a mienk, az épületek, mikben lakni fogunk, a földek, amiket kiosztunk a megegyezés, ki-ki tehetsége szerint.

Kijjebb ballagtak, egy partosabb helyre, ahonnan messzebbre lehetett ellátni. A negyven ember megállt a reggeli napfényben. Éppen Balatonpusztáról fújt a szél, friss szagokat hozott a földekről. Czindeli János levette a kucsmáját, mint a templomban, koponyájához tapadt hajából egy tincs játékosan mozogni kezdett. Magó Mihály fölnyögött. Ocsovai János áthelyezte a testsúlyát a másik lábára. Sóhajok keltek a gyűrött kalapok alól, amik fohásznak is beillettek. Ismét csak Urbán szólalt.

— Induljunk hát, barátaim, nagy a puszta, hamar este lesz.

Egész nap járták a határt. Jó homokszántók húzódtak nagy területen, köztük sivatagföldek sárgálltak. Megegyeztek, hogy ebből is, abból is osztanak, nehogy valaki panaszkodjon.

54