G. Sin Edit: Falu Tamás (1881 - 1977) - Pest megyei Téka 1. (Szentendre, 1981)
Falu Tamás költészete
A kötet verseinek többségét az idő törvényszerű múlása, az élettempó fokozatos lassulása, a halálközelség, az élettel való végső leszámolás bizonyossága határozza meg tartalmilag és hangulatilag egyaránt. Ezek a fogalmak alapigazságuk ellenére is összetettebben, bonyolultabban, nyugtalanabbul jelentkeznek, mint a korábbi kötetek ilyen típusú verseiben. Feloldhatatlan például a Pestrejárók ellentmondása. A fáradt, törődött, szürke napi gondjaikat poggyászként cipelő ingázók keservesen várják a csendes nyugdíjas éveket. S mikor ezek elérkeznek, .. hajnalban mindig fölijednek, S irigylik azt, ki még Pestre jár.” Keserű lázadást, kielégületlenséget érzünk A másik című versének végleteiben és végső rezignált ténymegállapításában: „Egyiknek minden, Másiknak semmi, És mindig, mindig A másiknak lenni.. Elfojtott lázadás és elégedetlenség van jelen az Elértem mindent című vers tudatosan könyeddé, szellemessé fegyelmezett soraiban: „íme, a minden nem elég, Mert valami kellene még. Valami túl a mindenen, Hogy más legyen és új legyen. Az életnek új kelleme: Egy másik minden kellene.” A kétségbeejtően keserű, axiomaszerű — néha szinte már közhelynek tűnő — alapigazságokat többnyire sajátosan könnyed, sanzon-formában fejezik ki e kötet versei is. Maguk a kifejezett gondolatok — mint az axiómák általában — világosak, közérthetőek, tehát világos, közérthető formát is követelnek. Falu Tamás formája mindig is közérthető volt, még a legbonyolultabb gondolatok tolmácsolásakor is. Innen a könnyedség egyik gyökere. Falu Tamás egész életében tudatosan igyekezett kerülni az élet árnyoldalait, — más kérdés, hogy sokszor nem sikerült elkerülnie. S ha már kikerülhetetlenül szembetalálkozott vele, legalább formailag oldottan — nem elbagatellizálva, csak elviselhető formába öntve, néha ironikusan, néha önironikusan — foglalta költeménybe. Nem megszépítette, csak szalonképessé, elfogadhatóvá tette a keserű igazságokat. Innen a könnyedség 51
