G. Sin Edit: Falu Tamás (1881 - 1977) - Pest megyei Téka 1. (Szentendre, 1981)
Falu Tamás költészete
mely színre, szemre egyszerű. Pillanat alatt áttekintjük számlapját, nyolc—tíz sorát a versnek, rálelünk arra a két sorra, amely a vers lelkére mutat, mint a percre az óramutató, s ekkor rádöbbenünk, hogy akár az óra, a végtelenséget méri. Az egy pillanatba sűrített örök szépség, a felejthetetlen sorok írója Falu Tamás.. . Követője nincs Falu Tamás művészetének s elődjét is csak a görög epigrammákban véljük felfedezni. Tiszta hangulataihoz tiszta ritmus, tiszta rímek fonódnak, s a mindennap örömeit, fájdalmait, apróságait felölelő verseit átvilágítja a megnemesítő klasszikum.” A legnagyobb elismerés a Budapesti Szemle kritikusától származik: „Az intellectualisálás, korunk költészetének nem valami természetes eleme, Falu Tamás költészetében valami remegően finom hangulatú kísérettel járja gondolat — és szótáncait... A lármás politikusok gondolattalanul erőszakos világában jólesik hallani a gyöngédség, a jóság dalait. Ez a költő nem jár a költészet kitaposott vagy tán már betonnal megépített országúján. Nem is botorkál tépő bokrok között vagy éppen nyomortanyák romlott levegőjében. Szűk mezsgyén halad a mezőn át... Csendes dalt dúdol, melynek jambusai felélednek a nyelv egy-egy új mulatságos fordulatán. Néha elbotlik, néha dala furcsát döccen. De egészében a föld egyik legkitüntetőbb megjelölését érdemli meg: költő.” Sokkal ellentmondásosabb lesz a második világháború idején, 1940-ben megjelent Kikötő című kötetének a sajtóvisszhangja. A Kikötő a fasizálódás korának és a második világháború első évének költői terméséből ad válogatást. Az apolitikus költő és a kor zömében csak áttételesen jelentkező kapcsolatának megértéséhez a Clióhoz című költemény ad kulcsot, bár sokat tompítanak a vers tragikus alaphangulatán, — művészi értékét is csökkentik egyben — a túlságosan kidolgozott rímek, esetenként már-már rímjátékok. (Nem ez az egyetlen eset egyébként, mikor Falu Tamás tiszta rímet alkalmaz a vers hangulatához, mondandójához jobban illő asszonánc helyett.) „Azt nevezzük történelemnek, Amikor minden ember szenved, Mikor gyászfátyol leng a bölcsőn És mindenkire sírógörcs jön. Mikor a mirtusz tele vérrel, S a boldogságig sosem ér el. Mikor jelén mene-tekelnek Aggastyánok is menetelnek, S nem rózsa van az ifjak mellén, Hanem pléhből százféle jelvény, Mikor a csókba bomba csattan, A szíveken rohamsisak van, Amikor nem szállunk a széllel, Az álomhoz is útlevél kell, Mikor a lélek csupa kék folt... Köszönöm, Clió, már elég volt!” 47
