G. Sin Edit: Falu Tamás (1881 - 1977) - Pest megyei Téka 1. (Szentendre, 1981)

Falu Tamás költészete

Érzi, tudja, hogy saját kora nem otthonos közeg számára (Beszámoló, Vidékiek). Most is Krúdy Gyula világára emlékeztető békés, nyugalmas, múlt századi álomvilágba vágyik, de ez a költőt évtizedeken át kísérő álomvilág soha nem épül fel teljes egészében, mert mindig belejátszik, durván beletör a jelen (Postakürt, Postakocsi régi utasa, Lélekvándorlás). Máskor eljövendő korszakokról álmodozik (Vallomás messze századokba). Előző kötetének Élet-utca motívuma itt is megismétlődik (Találkozás húsz esztendőmmel).

Fáj a költőnek, hogy keveset kapott az élettől, de még jobban fáj, hogy keveset adhatott az életnek, fáj a feleslegesség tudata:

„Bujkáltam szűnös-szüntelen,

Magányossággal szívemen.

Hajamra a dér leesett,

S ó, jaj, senki sem keresett!”

(Búvócska)

Ezekkel a zaklatott, kétségbeesett gondolatokkal szemben mesterkélten problémátlannak, hamisan felhőtlennek tűnik Egyszerűség című verse:

„Sírok, nevetek néha,

Én nem vagyok probléma,

Szeretet vagyok s hűség És tiszta egyszerűség.”

— Akár Szabolcska Mihály is írhatta volna e sorokat. Falu Tamás költészete valóban egyszerű, valóban tiszta, de nem szabolcskásan az, hanem úgy, mint a napóra mutatója: úgy, hogy néha igénytelennek tűnő egyszerűségében is benne hordja az egész mindenség fényeit. Nem ez a vers Falu Tamás igazi ars poeticája, későbbi méltatói közül sokan mégis ezeket a sorokat idézték, ezekkel a már-már primitív gondolatokkal azonosították a tudatosan Falu nevet viselő költőt. Pedig Falu Tamás nem a mesterkélt egyszerűséget, hanem az egyszerűségben fellelhető sokszínű gazdagságot kereste és szerette. Jobban megközelíti a költő igazi énjét kissé önironikus hangvitelű Kotta című verse:

„Éltem cikk-cakkos vonalban,

Mint a kottán fut a dallam.

Egyszer a magasba léptem,

Máskor lenn jártam a mélyben.

Félhangokra felhangoltan Félve, halkan szóltam mollban.

Nem tudtam az égig menni,

Könnyű lesz leénekelni.”

38