G. Sin Edit: Falu Tamás (1881 - 1977) - Pest megyei Téka 1. (Szentendre, 1981)

Falu Tamás költészete

„Óh, mennyi szép bolt, kirakat És mindegyiken vasiakat.

Kinyitni egyet sem tudok,

Jó lesz, ha tovább indulok.

Én is voltam bolt, kirakat,

De letört rólam a lakat.

Kincsem, gyöngyöm halomba volt És jött az éj és kirabolt.

Rajtam cédula, riadó:

«Egy üres élet kiadó.»”

Mégis vannak biztató, vigasztaló, a szürke, de azért egyéni élet értelmére utaló sorok is a kötetben:

„Ne rémítsen kis állomás,

Ott szállj ki, hol nem száll ki más,

S ne ejts ki jajt:

A lélek mindenütt kihajt.”

(Prédikáció)

Talán nem véletlen, hogy a zömében lemondó hangulatú versekből álló kötet élére éppen ez a bizakodó sor került címadónak. Az idézett versszakban sűrítetten benne van a költő egész életprogramja: tudomásul veszi, hogy nem tartozik az élvonalba, ezért soha nem is követi a legnagyobbakat másod- vagy harmadrendű kísérőként, nem tör beláthatatlan messzeségbe. Nem követ másokat, hiszen „a kalauz úgysem segít, csak visszahúz”. Adottságainak megfelelő „kis állomás”-t választ, ahol egyedül, az élvonal nyomasztó hatásától függetlenül kiteljesedhet. Itt említjük meg, hogy Falu Tamás költő-író elődeiről és kortársairól hosszú élete során alig írt verset, s ha írt is, az emberről, nem a művészről szólt. Jókait például messzeségekről álmodozó rokonlélekként, Petőfit parasztházban született csecsemőként, az öreg Berzsenyit csendes niklai birtokosként örökíti meg. Inkább tékozló emberként, mint íróként áll előttünk a kortárs Krúdy Gyula, akinek „szörnyű ereje lágy mesékre tört szét.” József Attila halálában sem a tragikus költősorsot, hanem a méltatlanul mellőzött emberi sorsot ragadja meg 1963-ban:

„Tehervonat elé feküdt le,

Nem volt joga a gyorsvonathoz.” (Szárszó)

35