G. Sin Edit: Falu Tamás (1881 - 1977) - Pest megyei Téka 1. (Szentendre, 1981)

Falu Tamás költészete

Egyik három évvel későbben írt versében, a Beszélgetésben már szomorú végkicsengéssel, az életről való lekésés keserű tudomásulvételével ismétlődik meg ugyanez a gondolat:

„Amit élünk, az nem az élet,

Az élet az, mit elmulasztunk.”

A Beszélgetést az 1924-ben megjelent, A lélek mindenütt kihajt című kötete közli. A kötet alaphangulatát a már megállapodott, több mint negyven éves költő higgadt, letisztult, mégis kesernyés gondolatai adják meg. Már ekkor, negyven évesen életmérleget készít, s szomorkás beletörődéssel állapítja meg önmagáról, hogy „könnyűnek találtatott”. A tartalmilag, hangulatilag, formailag tipikusan Falu Tamás-i Vándorbotban áll előttünk legtisztábban ez az életmérleg. A vers konkrét képpel, az erdőben vándorbotot faragó költő képével indul, azután következik a törésmentes átmenet egy mélyebb régióba:

„A botom kész lett,

S az életerdő Elém sötétlett.”

És folytatódik a világos, tiszta párhuzam a félig konkrét, félig elvont határán egészen a keserű, de mégis rezignált belenyugvást mutató végső igazságig:

„Az életerdőn Törtem egy gallyat,

Hogy vele könnyen,

Gyorsan haladjak.

Vettem a késem,

Nagyot akartam,

De az életet Csak elfaragtam.”

Annak fájdalmas tudomásulvétele mindez, hogy nem alkotott monumentálisát. Éppen azt nem veszi viszont tudomásul, hogy igazi értékei a finom kis forgácsokban, apró részletekben, miniatúrákban rejlenek.

Most, negyvenévesen, dolgavégezetlen kezd búcsúzni az élettől. Nemcsak az ifjúságtól, az egész élettől (Szüret nélkül, Imádság előre, Naptár).

A céltalan elmúlás gondolata mellett egy-egy villanásra jelen van a kötetben a szürkeség, a magány, az életből való kirekesztettség, az elszigeteltség miatti fájdalom is. (Kapu előtt, Fáradt molnár, Idegenül, Kesztyűs ember)

Az életből való kirekesztettségét Ady pénzverseire emlékeztetőén, de Ady keserű lázadása nélkül fogalmazza meg az Elet-utca című versében:

34