G. Sin Edit: Falu Tamás (1881 - 1977) - Pest megyei Téka 1. (Szentendre, 1981)
Falu Tamás költészete
Tíz év múlva, 1972-ben ismét a régies írásmóddal jelenik meg a főváros neve a Régi Pesth című versben. A kilencvenegy éves költő „ódon áhítattal” ad szintézist Pestet bemutató korábbi verseiről és regényrészleteiről. Vázlatosan bár, de hangulatában ismét megjelenik a hatvan évvel korábban kívülről ábrázolt fővárosi kép, de ez a biedermeier világ már együtt él, összeolvad a gyermekkori emlékekkel, melyeknek most is a halott nagyapa áll a középpontjában. Ezután a hatévtizedes vázlatos kitekintés után térjünk vissza ismét az Óperenciához! Illatok, színek, távoli hangok, az árnyalati finomságokat pontosan kifejező hangulatok uralják a kötet legszebb verseit. A valósághoz pontosan kötődő, szinte köznapi metaforák, hasonlatok idézik fel egyik versében a rétek szénaillatát, hogy azután az utolsó két sorban egy mélyebb, elvontabb költői képpel fokozatosan elhalkulva megteremtsék a vers befejezés utáni továbbrezgését, finom „utóéletét”. „A rét haját éjjel lenyírták, A földre hullott, mint selyem. Szanaszét kusza szénaboglyák, Mint konty lehajló lányfejen. Távoli füttyszó, messzi ének, Szellő szaggatja itt, amott, Zöldszemű rétek most cserélnek Almot, szerelmet, illatot.” (Szénaillat) Alig észrevehető átmenet, lassú folyamat válik kézzelfoghatóan konkréttá Falu Tamás tollán a következő képben: „A postáskisasszony Már a pádon ül, Fiájához az este Hozzáfeketül.” Fokozatosan válik este az alkonyatból, fokozatosan halkulnak el a nappali neszek, s „álom aranypora száll le mindenütt.” A könnyű álom, a mozdulatlanság felett azonban — ha csak áttételesen, hasonlat formájában is—, megjelenik az élet, amely finom remegést, kellemes nyugtalanságot, utórezgést visz a versbe — ismét az utolsó két sorba: a sürgönypózna Végtelen drótjain Messze üzenet, Átszáll, mint az élet A házak felett.” (Estefelé) 25
