G. Sin Edit: Falu Tamás (1881 - 1977) - Pest megyei Téka 1. (Szentendre, 1981)
Falu Tamás költészete
„A lóvonat kocogva gördül, Az Orczy-házon száz galamb, Az emeleten spinét hangzik, Hajlékony arszlán jár alant. A sarkon delizsánc fordul ki, Röpítve húzza négy deres, A Blaue Katzból ifjak jönnek, A hangjuk katzenjammeres. Kürtőkalapok feketéllnek, S óh, mennyi báj, óh, mennyi csin! Végigharangoz szívmezőkön Sok kisvirágos krinolin. A napfényen öreg pár ballag, Leikükön téli nyugalom. Megállnak, s mögöttük ott rezg Két silhouette-kép a falon. Érdemes megfigyelni, hogyan változott, alakult a költő Pestről alkotott képe későbbi verseiben. A „boldog békeidők” Budapestjének ezt a kívülről szemlélt rajzát három év múlva, 1915-ben újabb vers követi Pest címmel. Ebben a versben a biedermeier stíluselemek helyett inkább az impresszionisztikus ábrázolás eszközeivel él a költő. Itt már nem távolról szemlél, hanem gyermekkori élményeire kedvesen, ízesen visszaemlékezve közelről, szinte belülről. A fővárosi utcán megjelenik anyja, nagyanyja és nagyapja alakja is. A kávé-, sör- és halpaprikásszag teljes emberközelbe hozza a fővárost, szinte megfosztja múltszázadi patinájától. Amíg a Pesthben a költő álomvárosa, addig az új helyesírással írt Pest című versben gyermekkora valóságos szép fővárosa jelenik meg. Az 1930-ban írt Rákóczi út Budapestje már nemcsak azt mutatja meg, ami szép. Ebben az impresszionisztikus, tarka budapesti képben „együtt nyüzsög úr és szolga”, az autón röpülő monoklis arszlán mellett megjelenik a sápadt tüntető, a mozgalmas üzletsoron olcsó kirakat is harsog. Újabb vers a millenniumi fényben úszó fővárosról 1962-ből: mintha a sok eltelt évtized alatt megfakult volna a színes emlékek tarka sokasága, csak a leglényegesebb kép él elevenen a már idős költő emlékezetében: „Nagyapám fogta a kezem. A nagy világkiállításból Másra nem is emlékezem.” (Világkiállítás) 24
