G. Sin Edit: Falu Tamás (1881 - 1977) - Pest megyei Téka 1. (Szentendre, 1981)
"A mérnök cölöpei" - s valami abból, ami mögötte van (Falu Tamás életújta)
som eldől s elkerülhetek ebből a háromesztendős börtönből, visszatér majd egyensúlyom, s szorgalmas dolgozótársa leszek.” Ez az 1921-es áthelyezési kísérlete nem sikerült, azonban 1922-ben repatriálták a Csehszlovákiában élő magyar közjegyzőket. Cegléden kapott helyettes közjegyzői állást, majd 1924 augusztusában kinevezték Ócsára közjegyzőnek. Ezután itt élt haláláig, itt, illetve Dabason közjegyzősködött nyolcvan éves koráig. Több mint fél évszázadig Ócsa, a csendes Pest megyei község volt tehát a költő sajátos „kétlaki” életformájának otthonos színtere, alkotásra inspiráló közege. Ócsa egyszerre nyújtotta számára a vidék nyugalmát széles, fás utcáival, az elmúlt századok hangulatát gyönyörű XIII. századi román templomával, felbecsülhetetlen népi kultúrtörténeti értéket jelentő „öregfalu”-jával, kopjafás temetőjével és az őstermészet kifogyhatatlanul gazdag tárházát buja növényzetű láperdejével. Az 1920-as évektől, — Falu Tamás Ócsára költözésétől — a község alig több mint ötezer, nagy többségében őstermelésből élő lakossága 1940-ig valamivel hatezer fölé emelkedett, miközben az őstermelésből élők aránya egyenletesen a felére csökkent. Az agglomerációs övezet határán fekvő település lakossága 1970-ig 8500 fölé emelkedett, több mint 50%-ra nőtt az iparból, csaknem 20%-ra csökkent a mezőgazdaságból élők aránya. Falu Tamás több mint ötven évig szervesen benne élt a község életében, átérezte annak történelmi, társadalmi változásait, azonosult szőkébb pátriája örömeivel, gondjaival. Az ócsai csendből azonban állandóan figyelemmel kísérte a nagyvilág eseményeit, állandó kapcsolatot tartott fenn a főváros kulturális életével. Hála Ócsa szerencsés földrajzi helyzetének, Falu Tamás még az 1970-es években is hetenként beutazott a Gerbeaud-ba, hogy régi barátaival találkozzék. így vallott lakóhelyéről a kilencvenedik születésnapján készült rádióriportban: „Nagyon megszerettem a falusi életet, nem cseréltem volna el, és ma sem cserélném el a fővárosi zajos élettel. Laktam a fővárosban és bejártam a világnak nevezetes fővárosait, de mindig hazavágytam az ócsai csendbe.” Falun élt tehát, mégis „izig-vérig urbánus mentalitású” volt — ahogy Csanádi Imre mondja —■ az „urbánus” szó legnemesebb értelmében. Nyugodt, szolid polgári életformának adott keretet Falu Tamás számára az ócsai csend. Szíves házigazdaként fogadta barátait, írótársait tágas, kényelmes, de puritán Vasút utcai házában, kertjében. Nem élt különösebben jó módban, nem gyűjtött vagyont, műkincseket. Évtizedek alatt összegyűlt mintegy 1500 kötetre tehető könyvtára is többnyire alkalmi vásárlások, ajándékok útján gyűlt össze. Könyvtárának nagy részét a klasszikusokon — Shakespearen, Victor Hugón, Zolán, Mikszáth Kálmánon — kívül az Új Idők évfolyamai, az Új Idők Nagy Lexikona, Herczeg Ferenc művei tették ki. De könyvespolcán állt kortársainak művei közül például néhány korai Ady és József Attila kötet, ott álltak Weöres Sándor versei, Darvas József, Jevtusenko művei is. Számos útikönyve az örök „világhonvágy ”-gyal küzdő költő gyakran forgatott olvasmánya lehetett. Magyarországra visszatelepülve Falu Tamás újra bekerült az irodalmi élet vérkeringésébe: Gellért Oszkár 1923-ban például a Nyugat Osváth számába, 1924-ben pedig a Móricz számba kért tőle kéziratot. Nem voltak publikálási gondjai, az 1920-as években 17 Álom
