G. Sin Edit: Falu Tamás (1881 - 1977) - Pest megyei Téka 1. (Szentendre, 1981)
Bevezetés
Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik Falu Tamás iránti tiszteletükből féltő gonddal és szeretettel segítették, adatokkal és tanácsokkal látták el e kiadvány szerzőjét a minél teljesebb Falu Tamás portré megrajzolásában. Ezúton mondunk köszönetét a Dabasi Nyomda dolgozóinak, akik társadalmi munkában végezték el e kiadvány nyomdai munkálatait. Falu Tamás életműve 1900-tól 1977-ig átíveli szinte az egész XX. századot. Századunk heves vérzivatarai azonban kevés nyomot hagytak a politikai, társadalmi mozgalmakon, eseményeken, napi aktualitásokon kívül álló költő művészetén. Sajátosan egyéni költői — írói formavilágát is alig-alig befolyásolta egy-egy kor ízlése, divatos stílusáramlata. Nem került a hivatalos nép-nemzeti iskola hatása alá — korai zsengéit kivéve —, de elkerülte az avantgardizmus szélsőségeit is. Még a század két nagy költőgéniusza, Ady Endre és József Attila sem tudta bűvkörébe vonni. Sem politikai, sem irodalompolitikai, sem esztétikai irányzatok és álirányzatok nem írhatták nevét zászlaikra. Nem sorolható semmilyen iskolába, de ő maga sem teremtett iskolát. Mindvégig egyéniség volt, mindvégig önmagát adta: finoman, szolidan, háttérben maradva. Talán ezért is hallgat róla az irodalomtörténet. Életfilozófiáját horatiusi bölcsesség, a biztos, független nyugalom, az élet derűs régióinak a keresése, az apró örömforrások kihasználása iránti érzék és igény, az „arany középszerűség” minden szélsőséget kerülő szemlélete határozta meg egyfelől. Másfelől mindez összekapcsolódott valami kielégíthetetlen csehovi elvágyódással, sóvárgással egy fényesebb, értelmesebb élet után, — túlmutatva ezzel kora „középosztályá”-nak középszerű életformáján és középszerű igényein. A reálisan adott lehetőségek okos elfogadása és az elérhető vagy elérhetetlen szépségek, mélységek iránti vágy — a biztos megállapodottság és a „világhonvágy” — közt vibrál nehezen megfogalmazható, néha kellemes, néha fájdalmas nyugtalansággal a Falu Tamás-i életmű. „Életem útmutatójával, Carlyle-lal, húszéves koromban találkoztam, aki ezt az örök mottómat írta elém: «Ismerd meg az életet, vesd meg és szeresd, s vidáman vándorolj tovább szemeidet mindenkor magasabb vezércsillagok felé irányozva.»” — írta saját tudatosan kimunkált életszemléletéről. (Új könyvek könyve, Bp. 1937.) Nemcsak önmagának vallotta, hanem versben és prózában tanította is, hogy az élet minden gyötrelme és fájdalma ellenére szép, bűn, ha nem élvezzük teljes mélységében, legapróbb részleteiben is. Rajtunk, önmagunkon múlik, hogy értelmessé és egyben kellemessé tegyük mindennapjaink közérzetét, hogy olyannak rendezzük be a magunk kis világát, amelyben jól érezzük magunkat, hogy kiteljesedhessünk, hogy ne legyünk érzéketlenek az apró szépségekre sem. Falu Tamás többnyire olyan korban hirdette, tanította mindezt, amikor az emberek nagy többségét háborúk, gazdasági, társadalmi válságok akadályozták a teljesértékű, értelmes élet megvalósításában. A három millió koldus a napi kenyérharc közepette alig találhatja meg az élet derűs régióit. Falu Tamás a század első felében csupán az anyagi biztonsággal rendelkező kevesek számára nyújthatta ezt a derűs életprogramot, amely csak békés, csendes viszonyok közt, anyagilag-szellemileg konszolidált korban válhat általános emberi programmá. Derűs, szép életről szóló tanítása fél évszázaddal később 12