G. Sin Edit: Falu Tamás (1881 - 1977) - Pest megyei Téka 1. (Szentendre, 1981)

Bevezetés

vált általánosan aktuálissá. Költői-írói alkata és művészi kibontakozásának kora nem volt tehát szinkronban. Ezt ő maga is érezte: „Tán korán jöttem, Talán elkéstem, Mentem az úton Lassan, lépésben. Keveset kaptam, Keveset adtam, Adós életnek Adós maradtam.” (Beszámoló) Falu Tamás nem tartozott a magyar irodalom élvonalába. Jól ismerte saját korlátáit, tudta, hogy nem vállalhatja Petőfi „lángoszlop” szerepét, hogy nem vallhatja Ady büsz­ke jelszavát: „. ... én nem leszek a szürkék hegedőse”. Jól ismerte korlátáit, de jól is­merte lehetőségeit is. Tudta, hogy kell útmutatás, a mindennapi élet apró eseményei közt biztos eligazítást adó megnyugtató jó tanács, hasznos, hétköznapi életprogram azoknak is, akik nem képesek közvetlenül a lángoszlopok mögé sorakozni, akik még nem hallják, nem értik a kiválasztott hegedősök zenéjét. És ők vannak többen: az esen­dő, a prózai, a „közönséges”, a nap mint nap apró megalkuvásokra kényszerülő, nem fennkölt lelkű emberek. Nem hősök: emberek. Értük vállalta Falu Tamás a nem éppen mutatós, nem éppen hálás költői-írói szerepet. Nem lehet véletlen, hogy 1919-ben is, 1965-ben is írt verset Szürkék címmel, s e két dátum közt is számtalanszor emlékezett meg szeretettel, megértéssel azokról, akiknek „lelke egyenruhában jár”, kiknek „csak kréta adatott nevüket feljegyezni”, akik az életnek csak az előszobájáig jutva oly szür­kén múlnak el, mint a hétköznapok, akik „nem vágyakoznak kéklő messzeségbe”, akiknek a névsor végén csak a „satöbbiben” van a nevük. Tévedés ne essék: nem az igénytelenné szürkült emberekkel vállal a költő sorsközösséget, csupán ott mozog ott­honosan a kisemberek, a „szürkék” világában, „hol nem bóbiskol langy közöny”. Nem állította tehát alacsonyra az emberi értékek mércéjét. Falu Tamás — mint mondtuk — nem sorolható egyik iskolához, irodalmi csoporto­suláshoz sem. Mégsem volt — főleg az 1950-es évek előtt nem volt — elszigetelt. Egyéni­ségéhez, emberi, írói alkatához, hangviteléhez kezdetben A Hét meglehetősen apoliti­­kus, a polgári középosztály ízlésére építő, azt fejleszteni akaró, művelt, nyugatos, euró­­paias irányvonala állt legközelebb. Később, egyéniségének jobban megfelelő orgánum híján, az Új Idők kel állt kapcsolatban. 1920-tól a Nyugat is közölte írásait. A Nyugattal való kapcsolata azonban soha nem mélyült el, részben mert témavilága, hangvétele egy­két árnyalattal mindig konzervatívabb maradt a nyugatosokénál, részben mert az Új Időknek a Nyugat olvasóinál szélesebb körű, de kevésbé művelt olvasóközönségének alacsonyabb igényszintjét sem tudta figyelmen kívül hagyni. 13

Next

/
Thumbnails
Contents