G. Sin Edit: Falu Tamás (1881 - 1977) - Pest megyei Téka 1. (Szentendre, 1981)

Bevezetés

vált általánosan aktuálissá. Költői-írói alkata és művészi kibontakozásának kora nem volt tehát szinkronban. Ezt ő maga is érezte:

„Tán korán jöttem,

Talán elkéstem,

Mentem az úton Lassan, lépésben.

Keveset kaptam,

Keveset adtam,

Adós életnek Adós maradtam.”

(Beszámoló)

Falu Tamás nem tartozott a magyar irodalom élvonalába. Jól ismerte saját korlátáit, tudta, hogy nem vállalhatja Petőfi „lángoszlop” szerepét, hogy nem vallhatja Ady büszke jelszavát: „. ... én nem leszek a szürkék hegedőse”. Jól ismerte korlátáit, de jól ismerte lehetőségeit is. Tudta, hogy kell útmutatás, a mindennapi élet apró eseményei közt biztos eligazítást adó megnyugtató jó tanács, hasznos, hétköznapi életprogram azoknak is, akik nem képesek közvetlenül a lángoszlopok mögé sorakozni, akik még nem hallják, nem értik a kiválasztott hegedősök zenéjét. És ők vannak többen: az esendő, a prózai, a „közönséges”, a nap mint nap apró megalkuvásokra kényszerülő, nem fennkölt lelkű emberek. Nem hősök: emberek. Értük vállalta Falu Tamás a nem éppen mutatós, nem éppen hálás költői-írói szerepet. Nem lehet véletlen, hogy 1919-ben is, 1965-ben is írt verset Szürkék címmel, s e két dátum közt is számtalanszor emlékezett meg szeretettel, megértéssel azokról, akiknek „lelke egyenruhában jár”, kiknek „csak kréta adatott nevüket feljegyezni”, akik az életnek csak az előszobájáig jutva oly szürkén múlnak el, mint a hétköznapok, akik „nem vágyakoznak kéklő messzeségbe”, akiknek a névsor végén csak a „satöbbiben” van a nevük. Tévedés ne essék: nem az igénytelenné szürkült emberekkel vállal a költő sorsközösséget, csupán ott mozog otthonosan a kisemberek, a „szürkék” világában, „hol nem bóbiskol langy közöny”. Nem állította tehát alacsonyra az emberi értékek mércéjét.

Falu Tamás — mint mondtuk — nem sorolható egyik iskolához, irodalmi csoportosuláshoz sem. Mégsem volt — főleg az 1950-es évek előtt nem volt — elszigetelt. Egyéniségéhez, emberi, írói alkatához, hangviteléhez kezdetben A Hét meglehetősen apolitikus, a polgári középosztály ízlésére építő, azt fejleszteni akaró, művelt, nyugatos, európaias irányvonala állt legközelebb. Később, egyéniségének jobban megfelelő orgánum híján, az Új Idők kel állt kapcsolatban. 1920-tól a Nyugat is közölte írásait. A Nyugattal való kapcsolata azonban soha nem mélyült el, részben mert témavilága, hangvétele egykét árnyalattal mindig konzervatívabb maradt a nyugatosokénál, részben mert az Új Időknek a Nyugat olvasóinál szélesebb körű, de kevésbé művelt olvasóközönségének alacsonyabb igényszintjét sem tudta figyelmen kívül hagyni.

13