Szomorú István: A ceglédi református templomok története (Cegléd, 2001)
III. A Nagytemplom
A CEGLÉDI REFORMÁTUS TEMPLOMOK TÖRTÉNETE 1847, -48, -49-ben a templom nem épült, ezekben a nehéz és történelmi eseményekkel telített esztendőkben megakadt minden élet, s a templomépítés teljesen szünetelt. Ám az adósság oly nagy mértékben megnövekedett, hogy 1847. szeptember 26-án - két nappal Kossuth Lajos nevezetes ceglédi látogatása után - arról tárgyal az egyháztanács, hogy „miután a rendes jövedelemből a hivatalnokok fizetését sem lehetne pontosan fedezni, célszerű lenne a tartozások mennyiségét megtudni (!), s azt a hívekre birtokaránylag kivetni". Ezt azonban csak népgyűlés tehette meg, aminek összehívását el is határozták. Úgyszintén azt is, hogy egy abonyi zsidótól nagyobb összeget vesznek fel. Az adósságösszegek felkölcsönzése mindig komoly vitákat idézett elő. 1847- ben már az egyik nagyobb összegű kötelezvény aláírását - az anyagi felelősségtől való félelem miatt - többen megtagadták. Ugyanekkor olyan határozatot is hoztak, hogy a „hívek terhére, azok kikérdezése és világos beleegyezése nélkül adósságot” senkinek joga nincs felvenni. Amennyiben mégis vesznek fel terheket, azokért a kötelezvényt aláírók saját személyükben és vagyonukkal felelnek. A megajánlott, „de be nem fizetett tartozásokat, valamint az ángária név alatt kivetett és kint levő adósságokat - melyek összesen 46.007 frt-ig mennek” úgy próbálják 1847-ben rendezni, hogy népgyűlést hívnak egybe. A hangulat a szaporodó terhek és a vég nélkülinek látszó építkezés miatt városszerte rosszabbodott. Ez az esztendő már az anyagi nyomorúság mélypontját jelentette. Pénz, pénz, pénz kellett az adósságok fedezésére, de maga a templomépítés nem haladt előre. A tanács-tagságukról többen le is mondottak, mert úgy érezték, hogy a nagy terhek az egyház anyagi romlását okozzák, s ezzel a tüntető félrevonulással akarták kifejezésre juttatni, hogy nem azonosítják magukat az egyházi kormányzással. * * * Mivel a kasszában kevés volt a pénz, úgy határozott a tanács, hogy az építkezésből kimaradt anyagot - nevezetesen a nagyobb mennyiségű terméskövet, s mintegy 30 ezer darab téglát - a lakosok közt értékesíti. 1849 őszén pedig a két temetőben található vastagabb fákat is áruba bocsátják, mert ebből is pénzforrást láttak csinálhatni. 1850-ben aztán olyan végzés hozatott, hogy a „szerfelett megszaporodott kamatok az egyháznak még nagyobb terhére ne váljanak, s az egyház hitelét véglegesen alá ne ássák, - az egyház tagjaira némi adónak kivetése elvileg elfogadtatik”. Az elvi határozat, s később a ténylegesen is kivetett angária sem segített. Az adósság tengere elnyeléssel fenyegette a ceglédi eklézsiát. E nehéz helyzetben jutott aztán valakinek az is eszébe, hogy 16 évvel előbb, a nagy tűzvész után többen szép summákat ajánlottak fel templomépítés céljára, de bizony a felajánlók közül sokan az összeget az eltelt hosszú idő alatt sem fizették be az egyház kasszájába. Nosza, szólítsák hát fel őket ígéretük teljesítésére. Bizony, ebből sem lett pénz.-75 -
