Szomorú István: A ceglédi református templomok története (Cegléd, 2001)
III. A Nagytemplom
A CEGLÉDI REFORMÁTUS TEMPLOMOK TÖRTÉNETE nők a tizedperceptorokat okolja, akik nem hajtják eléggé a templomépítési külön adót, a perceptorok panaszkodnak az adófizetők pénztelensége, érdektelensége és makacssága miatt. Pedig évek haladtával a templomépítés körül pénzügyi bankok valóságos tengeri kígyóvá növekedtek. „Nehéz megérteni az eddigi számadások vizsgálása elhanyagolásának igazi okát - írja Dobos János könyörtelen őszinteséggel -, pedig ennek az oka igen egyszerű, a templomépítés előtt az egyháznak kevés jövedelméről aránylag veszély nélkül számolhatott be a gondnok, a kísértések nem voltak olyan nagyok. Azonban tudjuk, hogy a gabonaszedés alkalmával a tetőzve adott véka mennyit szaporított - bizonyosan nem az egyháznak -, minimó kalkuló 300 vékát. A templomépítés megkezdése után egyszerre megáradtak a jövedelmi források, jön a sok pénz mindenfelől, ezrek jöttek adakozásokból, országos kéregetésből, só-, dohányfuvarokból, kölcsön pénzbe markolt a járatlan és sokszor mosdatlan kéz, s esztendő végével nagy volt a különbség a bevétel és a kiadás mennyisége között. Ettől a differenciától megrémült az eddigi talán nem eléggé gondos gondnok, az időtől, a feledékenységtől várta az orvoslást, a számadás megvizsgálását húzta, ameddig csak lehetett,” Volt olyan gondnok, akinek a számadása csak halála után, évek múlva készült el mások munkája által. Azután a felülvizsgálókkal is baj volt, a kiadásokat ugyanis mindenütt kínos pontossággal ellenőrizte, a bevételeket azonban nem. A lényeges dolog az volt, hogy az esztendő gazdálkodásának elfogadható egyenlegét valamint kihozzák, inkább pénz maradjon, mint deficit. A maradványra több esetben azt mondták, hogy az a gondnok saját előlegezett pénzéből való, s volt olyan is, aki ezt a differenciát nagylelkűen felajánlotta az egyháznak, de volt olyan is, aki a többletet visszakövetelte. 1845. augusztus 3-án a tanács ismét foglalkozott ezekkel az ügyekkel. Isten tudja hányadszor már a templomépítés óta. Végre megsokallta az elöljáróság is a sok rendetlenséget, és szigorú határozatot hozott arról, hogy a jövőben a gondnokok tisztségüktől való megválásuk után három hónappal tartoznak gazdálkodásukról elszámolni. De ez a végzés is csak papíron maradt, mert 1846. január 11-én a tanács már megint a számadások ügyével foglalkozik. A régibb és újabb számadások felülvizsgálására egy 11 tagból álló bizottság neveztetik ki, akikhez még két ügyvédet is kijelöltek. A bizottság bizony szomorú dolgokról rántotta le a leplet, úgy hogy bizony a nép nem ok nélkül zúgolódott, nem ok nélkül kérdezgette, hogy hova lett a sok pénz, sófuvar, angária, stb. De a kijelölt bizottság is sok tekintetben részrehajló munkát végzett. A bizottság két három tagja végezte együttes munkával egy-egy gondnok számadásainak vizsgálatát. A bizottság két együtt dolgozó tagja például olyan észrevételeket tett az egyik gondnok munkájára vonatkozóan, hogy a jelentés minden sorából a lelkész iránti gyűlölet érződik ki, kit egyedül szerettek volna okául feltüntetni a botrányos rendetlenségeknek, s az építkezésből keletkezett bábeli zűrzavarért egyedül őt szerették volna felelőssé tenni. „Ha a kovács kontóban egy patkó fordult elő, az okvetlen a lel- 71 -
