Szomorú István: A ceglédi református templomok története (Cegléd, 2001)
III. A Nagytemplom
A CEGLÉDI REFORMÁTUS TEMPLOMOK TÖRTÉNETE és Kerepesi János kővágók az általuk kitermelt kő' egy részét 10 váltóforintért eladták Balogh Ferenc és Balogh Pálné ceglédi lakosoknak, akiknek egészen bizonyos, hogy magánépítkezésükhöz volt szükségük a kövekre. A kivizsgálás után a két kővágót testi büntetésre, mégpedig 6-6 pálca ütésre ítélte az egyháztanács, s ezen ítélet végrehajtására a városi érdemes bíróságot megkereste. Az ilyenféle problémák napirenden voltak. De ennek ellenére gyűltek a hatalmas kövek, és az építkezéshez szükséges alapnak való terméskő teljes egészében összegyűlt. A munka lassan és rengeteg utánajárással folyt. Különösen nagy gondot okozott a robotosok előállítása, mert a kirendeltek nagy része csak késedelemmel jelent meg, és a munkát is csak „ímmel-ámmal végezte”. A templomépítéshez szükséges jobb minőségű és szögletesre faragott köveket Pestről rendelték meg, és a pesti kőbányákból kellett azokat szekerekkel Ceglédre fuvarozni. A rossz útviszonyok mellett azonban ökrös és lovas szekerekkel a szállítás igen nehezen és lassan ment. Egy-egy ilyen kőtömb vonásához sok esetben még nyolc ökör sem volt elég. Egyháztanácsi határozatok bizonyítják, hogy több esetben 10 pár lovat is kirendeltek Monor környékére, hogy az ottani mély homokban megrekedt szekereket kivontassák. A kisebb kövek darabonkénti súlya 15-16 mázsa volt, s ezeknek a vontatása is csak úgy történhetett, ha a fogattal rendelkező gazdák közül többen összefogtak, mert az igára itthon is szükség volt a gazdasági életben. A legnagyobb 30 mázsás köveket 1835 decemberében kezdték hordani. Ekkor ugyanis Miklós nap táján már beállottak a fagyok, és az utak jelentős mértékben megjavultak. A nagy díszítő kövek rendelését csak 1836. január 25-én tették meg az eklézsia elöljárói. Az építkezéshez szükséges pillér-, oszlopfő-, sarok-, burkolóköveket ugyancsak Pestről, Tezel József nevű német kőfaragó mestertől rendelték meg. A szerződést az egész tanács aláírta a lelkipásztorral együtt, s ebben az egyezséglevélben a kőfaragó kötelességet vállalt arra, hogy a „faragott kövek, ti. a kemények és a lágyak mindegyike első klasszisbeli” lesz. Abban is megállapodtak, hogy a kövek ára csak akkor fog véglegesen elszámoltatni, ha azok beépíttettek. A kőfaragás az építkezéssel együtemre haladt, és több esztendőn keresztül tartott. Időről-időre értesítette a kőfaragó a ceglédieket, hogy milyen kövek vannak készen, és azok milyen súlyúak, tehát, hogy milyen járművel és milyen fogattal menjenek érte az építtetők. A lakosság ezeket a nagy távolságból való kőfuvarozásokat unta, és nem nagyon szívesen vett benne részt, mert egy-egy ilyen út alkalmával ember és jószág néha másfél hétig is távol volt az otthonától. A kirendelés tizedenként történt, s a tizedelöljárók kötelessége volt a robotosok előállítása. A város ebben az időben 1-5 tizedre volt osztva, és az egyes tizedkerületeknek elöljáróik is voltak, akik a fuvarokat elosztották, és annak teljesítését ellenőrizték. Más tizedperceptorok összeírásokat végeztek, és az adószedést bonyolítot-59-
