Szomorú István: A ceglédi református templomok története (Cegléd, 2001)
III. A Nagytemplom
Dr. Szomorú István ták le. Ezeknek az elöljáróknak nehéz, és sok esetben kényelmetlen szerepük volt az egyház érdekeinek becsületes képviselése közben, mert a lakosok közt sokan voltak, akik a rendelkezések végrehajtóival szemben ellenszenves, sőt ellenséges érzülettel viseltettek. A templom falába erősítésképpen vasból tartószerkezeteket építettek be. Az ehhez szükséges vasanyagot gróf Keglevich Miklós „vashámorából” rendelték meg 354 mázsa összsúlyban, mázsánként 17 forint 15 krajcáros árban, s ezt a nagy mennyiségű vasat is szekereken fuvarozták városunkba. A vasalkatrészek elkészítését Szaniszló István helybeli kovácsmester vállalta el 2 forint 30 krajcáros árban. A kő mellett a másik fontos építési anyag a tégla volt. Az 1835. június 14-i gyűlésben felolvastatott a Helytartósági, mint földesúri intézvény, melyben megengedtetett, hogy az egyház templomépítéshez szükséges téglát vettethet és égettethet a maga költségén. Az uraság a téglavetés helyét kijelölte, s ott meg is kezdődött a téglavetés és égetés. Ez a téglaégető hely később a város tulajdona lett. A téglaégetéshez a határban igen sok szalmát vásároltak. így 1835. október 4-én egy bizottság Molnár Márton tanyájára ment ki, ahol igen nagy mennyiségű szalmakazlak voltak áruba bocsátva. Márton János és Hartyáni Mihály 1835-ben 80.000 tégla kiégetésére egyezett meg az eklézsiával. Az eklézsia arra kötelezte magát, hogy a nyers tégla behordását és kihordását végeztetni fogja, és minden kemencéhez két fűtőt is állít, s ezen felül a vállalkozóknak ezer téglánként 5 váltóforintot fizetett. Nevezettek viszont felfogadták Ernszt János téglamestert, akinek ezer téglánként egy ezüst forintot fizettek. 1835. november 4-én már új szerződést köt az egyház Ernszt Jánossal, ebben a szerződésben már nincsen darabszám szerint meghatározott mennyiség. A tégla ezrének kiveréséért és jól kiégetéséért 5 forint 30 krajcárt fizetett az eklézsia a vállalkozóknak. A téglaégetésért az egyház adott fűtési kisegítőket és természetesen fűtőanyagot is. Az eklézsiának természetesen az építkezéshez sok napszámost és segédmunkást kellett adni. Úgy határozott ezért a tanács, hogy „minden házaspár köteles legyen tized sor szerint amit a napszámosokra felügyelő eklézsiái elöljáró által lerendelődni fog, három napig szolgálni”. A szegényebbek a nagy dologidő alatt ilyen munkára nem voltak rendelhetők. A templomépítés miatt egy másik egyházfit is be kellett állítani, mert a sok szolgálatot az öreg egyházfi maga nem győzte. A szerződés értelmében a következő esztendőben Ernszt János 300.000 darab téglát tartozott kiégetni. Az égetésnél keletkezett úgynevezett „köpönyeg-téglát” fél áron vette át az egyház, a darabokat pedig ingyen. Ernszt János nem lakott Cegléden, és ide csak a munka megtekintése végett jött le néha-néha. Ilyenkor az egyház látta el lovát és emberét, s itt tartózkodása alatt az „abrakot az eklézsia adta”. 1834. augusztus 12-én kötik az első mészégetési szerződést egy német mesterrel, névszerint Steigenberger Mihállyal, aki kötelezettséget vállalt arra, hogy az- 60 -
