Szomorú István: A ceglédi református templomok története (Cegléd, 2001)
III. A Nagytemplom
Dr. Szomorú István mennyisége, a boltívekhez az alátámasztó deszkák sok-sok köbmétere vált szükségessé. A ceglédi homokon csak téglaverési lehetőség volt, az építkezéshez szükséges többi anyagot - a kőanyag egy részének kivételével - messze földről kellett idefuvarozni. Legelőször is önkéntes napszámos munkával kezdődött meg a régi templom elbontása. A kikerülő kövek egy részét, melyet nem találtak felhasználhatónak, a lakosok közt értékesítették. A nagy tűzvész után sokan építkeztek, és így az ilyen bontásból származó anyagok gyorsan vevőre találtak. A téglák nagyobb részét fel lehetett használni, s ugyancsak felhasználták azokat a köveket is, amelyek a régi templomból kikerültek, s amelyek az építőmester szerint fundamentum köveknek alkalmasoknak találtattak. Öles szélességű árkokban lettek elhelyezve az alapok, s bizony a több méter mélységű árkok mérhetetlen mennyiségű követ emésztettek fel. Ezeknek a köveknek egy részét itt helyben, mégpedig a Gerje árok melletti kőbányákból szedték. A kővágókkal kötött megállapodás tartalmazza azt, „hogy a tisztelt eklézsia által kimutatott helyen a kőnek ölét 2 váltóforintért és 1 itce borért fogják vágni ügyelvén a kőnek jó minőségére”. Vállalták továbbá a szerződők azt, „hogy tartozunk jó öleket rakni s azokban a köveket úgy összerakni, hogy semmi szükségtelen hézag azok között ne maradjon”. A szerződést Kárteszi Gergely, Kerepesi János, Pál Ferenc és Lugosi Pál írta alá, illetőleg látta el keze vonásával. 1835. januárjában foglalkozott az egyháztanács a kővágók között uralkodó munkafegyelmi problémákkal. A tanács erélyesen szorgalmasabb munkára intette a kővágókat, s intette őket arra is, hogy erejük kímélése okából ne a rossz minőségű követ vágják, mert ilyen módon az eklézsiának kárt és hátramaradást okoznak. A kővágók között egyébként az emberi gyarlóság a munkafegyelemben is és erkölcseikben is jelentős károkat okozott. A jegyzőkönyvek megemlékeznek arról, hogy a kővágók a „kibányászott kő egy részét borért és más ajándékért a lakosoknak eladták, vagy elajándékozták, s ezzel az eklézsiának és az uradalmak - mint kőbánya-tulajdonosnak - is kárt okoztak”. De nemcsak az uradalom Gerje patak melletti bányáiból szedték a köveket, hanem egy bizonyos Szűcs István nevű lakos aklában is folyt a kővágás. Ez a Szűcs István erőszakos természetű és harácsoló ember lehetett, s vele összetűzésre is került sor, mert Reggel Mihály és Csorna István tanácsnokok az egyháztanács előtt bevádolták őket, mert az őket, sőt még a prédikátort is „motsokkal illette Marton Mihály előtt”. Az ügy alapos kivizsgálása után az egyháztanács 24 órai „árestom elszenvedésére” és megdorgálására ítélte Szűcs Istvánt méltatlan tettéért. Más eset is előfordult. Szalisznyó Pál arról tett panaszt, hogy amikor az eklézsia köve mellé felvigyázónak volt kirendelve és figyelmeztette, Harczi István neki ment, leszaggatta ruháját, megverte, sőt még vasvillát is fogott reá. A verekedésért a heves vérű legény 12 pálca elszenvedésére, az öreg Harczit pedig 4 órai árestromra ítélték. A kővágás még három esztendő múltával is javában folyt. Többek között 1836 nyarán Lugosi Pál- 58 -
