Szomorú István: A ceglédi református templomok története (Cegléd, 2001)
II. A kistemplom
Dr. Szomorú István hordta a zsarátnokot a városba, s rövid idő alatt 424 ház és 10 malom lett a lángok martaléka. E tűzvész emlékére minden évben április 2-án este 8 órakor megszólalnak a városban a harangok. Az 1831-es országos kolerajárvány után a vármegyében olyan nagy mértékben elharapózott a lopás, fosztogatás, útonállás, rablás és gyújtogatás, hogy a vármegye statáriumot léptetett életbe. A statáriumot Cegléden is kihirdették, mert itt is több esetben elhajtották a polgárok marháit, a nád- és zsúpfödeles házak közül több ismeretlen ok következtében kigyulladt, s valamennyi esetben gyanús körülmények és kideríthetetlen tények látszottak fennforogni. Az a gyanú merült fel szinte kivétel nélkül minden esetben a lelkekben, hogy a tüzeket szándékos kezek okozzák. Több alkalommal fenyegető leveleket is találtak. Az első és komolynak látszó intézkedés az volt, hogy az éjjeli őrséget megkettőzték, és a figyelő strázsákat megerősítették. Az izgalom azonban ennek ellenére is városszerte nagy volt, és bizony sokan nem tudták az éjszakát nyugtalanságuk miatt átaludni. 1834. május 22-én 12 órakor hirtelen kigyulladt Lédeczi Mihály háza, és rövid idő alatt porrá égett. Négy nap múlva, május 26-án éjjel ismeretlen kezek tűzcsóvát dobtak Lédeczi István házára. A ház teljesen leégett, sőt leégett ugyan ezen az éjszakán egy Schwágner Antal nevű orvosnak a melléképülete is. Nem messzire e tüzek színhelyétől a következő nap délutánján, úgy 4 óra tájban egy közeli ház tetejébe valaki „kenderkócba csavart szikrázó és pattogó tűzcsóvát” dugott, de a házbeliek a keletkező tüzet idejekorán észrevették, és azt az egybefutott tömeg sikeresen eloltotta. Az izgalom városszerte tetőpontra hágott. Éjjel-nappal figyelő őrszemek cirkáltak az utcákon, s ebbe a figyelőszolgálatba belekapcsolódott az egész város lakossága is. Ennek ellenére a nagy katasztrófa bekövetkezett. A következő nap 1834. május 29-e volt... Űrnapja. Ezt a napot az ország katolikus lakossága mindenféle hagyományos, bensőséges buzgósággal ünnepelte meg. Cegléd város lakosságának katolikus része a templomban szorongott, és sok református ember is elment szórakozás céljából, hiszen általános munkaszünet volt ezen a napon, hogy megnézze a látványos körmenetet. Még nem volt vége a templomi szertartásnak, amikor váratlan hirtelenséggel az a hír terjedt el a templom környékén várakozók között, hogy tűz van. A hír megdöbbentette a kívül várakozókat, s pár pillanat múlva azokat is, akik a templomban ájtatoskodtak. Az ilyen rossz hír szárnyon jár, és ismeretlen utakon pillanatok alatt eljut mindenki fülébe. Az izgalom és az elemi csapástól való ősi félelem ragadta meg a szíveket. A templomban félelmetes csend lett, és két énekvers szünetében hallani lehetett a tavaszi szél zúgását, orkán erejű vihar rezegtette az ablakokat, és a gyertyák lángja hosszúra nyúlt az iszonyatos csendben. Valaki azt súgta a szomszédjának, hogy az evangélikus lelkész sertésóljának a nádteteje ég. Elsápadt, aki hallotta a hírt, és megüvegesedett szemével látta a füstöt és a pernyét, amint a fergeteges-46-
