Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)

I. A földművelés kezdetei

többnyire folyókon hajóztak, ezért a korszak hajósai, kereskedői csak kismérvű köz­vetítő szerepet vállalhattak a kerti növények terjesztésében. A szárazföldi közlekedés az i. e. 4. évezredben szintén nagy változáson ment át, felfedezték ugyanis a kereket (Krämer, 1976), és alig valamivel később a fazekaskorongot. A fa hiánya fontos keresleti piacot alakított ki. Ennek lett a következménye — többek között, hiszen jelentős volt a belső felhasználás is — a libanoni cédrusok tömeges kivágása. Hajót, épületfát nyertek belőle. A Gilgames-eposz megénekelte a cédrusfák kidöntését, a Biblia pedig Salamon Hirám királlyal kötött üzletét mondja el, amely valójában egy szabályos cserekereskedelmi ügylet volt. Mezopotámiában a sumér hatalom hanyatlása után az akkádok uralkodtak. Az akkád impériumot az elámiak és az amoriták törték meg. I. e. 1594-ben a hettiták 14. ábra Óegyiptomi felfedező expedíciók a Közel-Keleten (Krämer, 1976) 46

Next

/
Thumbnails
Contents