Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
V. Élő ékszerek
bánatában ciprusfává változott. Aphrodité is cipruskoszorúval gyászolta Adoniszt, amikor azt a vadkan megölte. Melpomené, a tragédia múzsája is cipruskoszorút viselt. Cerész ciprusfával tömte be Vulcanus műhelyének a kéményét, az Etnát, amelyet időről-időre kirobbantott a dühös kovács. Olyankor a környéken szörnyű pusztítást okozott. A rózsaregény De Candolle és Walpers 115 rózsafajt ismer. Egyedül Ausztráliában nem él rózsa, viszont annál több faja őshonos Ázsiában, Európában, Afrikában és Amerikában. Lindley szerint a rózsafajok az északi 20— 70. szélességi foka között honosak. Kivétel a montezuma rózsa, amely Dél-Amerikában él (e fajt Humboldt találta meg). Kivétel még a vadrózsa és a fahéjszagú rózsa spontán előfordulása Finnországban (a 70. szélességi foktól északra) és az Etiópiában endemikus abesszin rózsa termőhelye az Egyenlítő közelében. A Bibiiá ban három helyen olvashatunk a rózsáról (Énekek éneke, Ézdrás II. könyve és Salamon bölcsességei). Annál fontosabb szerepet töltött be a fáraó országában. A falfestmények dísznövényei között rózsa is található. I. e. 1000 táján már egész Perzsiában szinte minden föld virágba borul a gur virítása miatt. Jelentőségét bizonyítja, hogy Zarathusztra, Visnu, Bráhma, Buddha, Kung Fu-ce, sőt Mohamed történetében is szerepel a rózsa. Ritter a földművelésről szóló könyvében ezt írja a perzsa rózsatermesztésről. „A rózsa oly nagy tökéletességet ér el, mint sehol másutt a világon, sehol sem művelik így és becsülik annyira, mint Perzsiában; kertek és udvarok rózsával teltek, minden terem fő dísze a rózsa, minden fürdő rózsával van behintve, sőt a legszegényebb ember kaliánja (a dohányzás közben használt víztartó, mely a nargilénak felel meg) százlevelű rózsával van díszítve.” A mai Irán területén (így Perszepolisz romjainál, Sirázban, Iszphahánban, Kurdisztánban és még sok más helyen) is számos rózsafaj őshonos. Hafiz perzsa költő „a világ arcán tündöklő szépségű folt”-nak nevezi a rózsát. Hammer-Purgstall a rózsa és a fülemüle kapcsolatáról így nyilatkozik: „A fülemülnek a rózsa iránt érzett szerelme egyik legrégibb és leggyengébb mítosza a perzsa népnek és költészetnek. A százlevelű rózsa a szépek szépe, az ezerhangú (ti. fülemüle) pedig az énekesek királya; mindkettő hű társa a tavasznak, a fiatalság és életkedv legszebb idejének. A rózsa folyton tündököl és nevet ujjongva, a fülemüle pedig könyörögve és jajgatva, szerelmének fájdalmát panaszolja az éjszakának, amiért is az éj énekesének nevezik. Ahol rózsák virulnak, ott fülemülék is kéjelegnek és a legkellemesebb hangoknak ezerféle változatában soha nem szűnnek meg a rózsának szerelmet vallani.” Ugyancsak Hammer- Purgstall megvizsgálta 2200 török költő verseinek a világát és szinte egyetlen szerző sem akadt, aki ne említette volna meg verseiben a rózsát. A rózsa Perzsiából elég gyorsan eljutott előbb Babilonba, majd Asszíriába is. A zsidók lényegében a babiloni fogság idején ismerték meg. Ezzel tovább folytatódott hódító útja, hisz nem több, mint két évszázad alatt feltűnt Trákiában is. Egyes mítoszok szerint Adonisz véréből született az első tő, egy másik történet szerint Aphroditét megsebezte a fehér virágú rózsa tüskéje, és kiserkenő vére festette pirosra a virá-338
