Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
V. Élő ékszerek
A mályvarózsa (Althaea) a lovagkor kedvenc virága. A mályva (Malva) Simeon füve, amely a gyenge (halk) szót felerősíti. Mindenféle baj ellen használták a régi rómaiak. Hésziódosz malackának, vagyis ehetó'nek nevezte a növényt; közelebbről nem tudni, miért, milyen ételben volt szerepe. A százszorszéppel együtt a margaréta a szerénység szimbóluma. Egyébként gyöngyöt jelent, mert a margarétás rét távolról a gyönggyel behintett földhöz hasonló. Ez az értelmezése Goethe Faustjának kerti jelenetében is felbukkan, amikor a virágok szerelmi és érzelmi jelentéséről van szó. A lovagkorban jósló növény volt a margaréta, a szirmok tépkedésével igyekeztek a sorsot, az illető személy szándékait kifürkészni: szeret, nem szeret? A nefelejcs levele egérfülhöz hasonlít, ezért Dioszkoridész a növényt myosotisnak nevezte el. Elsőként a lovagkor formálta divatos virággá, majd a XIX. század elején újra „slágernövény” (főként Franciaországban). Csokorban főleg sárga violával kötötték egybe. Német rege meséli el az árvácska történetét. A virág legalsó díszes és legnagyobb szirmában a mostoha bújik meg, a két oldalsó díszesben az édes leánykái és a felső két halványabb szirom a két mostoha. Régebben a mostoha szirma volt felül, a két árva pedig alul, a változást a tündér idézte elő. A franciáknál színváltozatai mástmást jelentenek. Az orosz nép is árvákat hisz a virágban. A lengyelek jegyeseket varázsolnak virágjába. Móricz halhatatlan kis árvája sem lehet más, mint Árvácska. A lovagkorban a különös árvácskaszíneket szerették, a háromszínűeket Szentháromság füvének nevezték. A mindent látó háromszögben elhelyezett szem minden trappista kolostor napórás falán megvolt. Hazánkban Nadányi Mihály írt róla először 1667-ben (tarka ivola), az árvácska szó pedig Szabó József könyvecskéjében olvasható először. Aki az első ibolyával megdörzsöli a szemét, azt kerüli a betegség, ha pedig ibolyagyökeret köt a lábára, senki sem érheti utói. A nép jóslásra használta. Ahány nyílott ibolyát talál Kalkhász Auliszban, annyi évig tart a trójai háború... Amphiariusz fivérének, Androsztosz argoszi királynak megjósolja, hogy Théba ibolyáit nem fogja meglátni. így is történik, Argosz serege két sikertelen ostrom után visszatért Théba falai alól. Az ibolya Attisz véréből sarjadt, aki a lakodalmi nép közül és Kábelé elől az erdőbe menekült és megcsonkította magát. A lelke a fenyőbe költözött, a véréből pedig virág lett. A Geopónika szerint az ibolya neve görögül azért ión, mert Zeusz kedvesének, lónak a tiszteletére teremtette az ibolyát. Atlasz leánya csak úgy tud eltűnni Apolló elől, hogy ibolyává változik. Perszephoné tarka virágcsokrot szed, mikor Hádész elrabolja, elhervadt csokra az alvilágban ibolyacsokorrá változik. A koszorúnövények között talán az első helyen áll az ibolya. A görög istenek szobrára is ibolya és rozmaring koszorút helyeztek. Az athéniek annyira szerették az ibolyát, hogy méltán nevezték a várost ibolyaillatúnak (iósztephanosz) — amint Arisztophanész írta. Róma a császárkorban az őrületig fokozta az ibolyakultuszt. Vergilius szerint minden háznál violarium volt. Az egyik római császár állítólag virágfüzérrel hódította el a vendégeit, talán meg is fulladtak a nagy illatárban (Aelius Lampridius). Egy mohamedán legendában Ádám könnyeiből Ceylon hegyei között hatalmas faóriások lettek. Amikor Gábriel arkangyal megvigasztalta, örömkönnyeket hullatott, s a helyükön ibolyatövek fejlődtek. Mohamed szerint „az ibolya olyan magasan állt a többi virág felett, mint ahogy az iszlám vallás a többi vallás felett.” A középkorban is nagyon szerették az ibolyát. A trubadúrversenyeken Toulouseban aranyibolyát kapott a győztes. A korabeli kertek, így a kolostor- és várkertek. 309
