Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
V. Élő ékszerek
A vadászok által megsebzett állatok ezerjófűvel orvosolják magukat. A magyar néphit faféléket is ismer a gyógyításban, így a fűz-, a bodza-, a jegenye-, a fagyai-, a nyár- és a hársfát a gyógyító emberek, még régebben a táltosok rendszeresen felkeresték. A népregékben, népdalokban a hű szerető' virággá változik a temető földjében. A szamócát szedő és legyilkolt királyleány juharfává lesz. Az elhalt hű szerelmesek sírján rózsa nő. A hűtlen, csapodár leányból gyümölcstelen eperfa, a hűtlen legényből pedig rosszgyümölcsű körtefa támad. Halott vőlegény sírjára, illetve menyasszony sírdombjára a régiek diófát ültettek. Más fák is kerülhettek a sírokra, pl. az alattyáni régi temetőben a fejfák mellett Bódi-szilvafák díszlenek. Jókai Mór érdekes virágregét mesél el a fájvirágról és a bogáncsról. Az úri és ünnepelt költő sírjára fájvirágot ültetnek, de idővel elfelejtik, a növény is elpusztul. Viszont a szegény költő sírján a bogáncs igen mélyre veri gyökereit, a költő szíve táplálja azt, magot érlel és díszíti a sírt. Tompa Mihály a Virágregék c. versciklusban összesen 31 növényfaj történetét, lehetséges (mégis fiktív) eredetét írta meg. Korának érdekes költői vállalkozása volt ez, amit a közvélemény nagyon is értékelt. Ezek a regék többnyire népies hangvételűek, de nem népköltészeti eredetűek, illetve csak néhány esetben utal erre Tompa. Az ördög fája a bodza, Isten büntetésből adta neki, mert csak ennek a vesszejébe tudott belefújni. Egy bájos székely rege Jézus kereszthalálával kapcsolatos. A poroszlók Jézus keresztjéhez fát kerestek. A tölgy a hír hallatán megkeményedett, a baltát kivetette magából; a fenyő tűlevelei felborzolódtak és összeszúrkálták a favágót, a jegenye folyton elhajolt a balta elől, a rezgőnyár azonban sorsát nem kerülhette el, de azóta reszket, nehogy a szomorú eset megismétlődjön. Másik változat szerint Jézus a rezgőnyár lombjai közé menekült, de rátaláltak, ezért haragjában megátkozta a fát és azóta folyton rezegnek a levelei. A szakrális néprajz kitűnő művelője, Bálint Sándor (részben a pogány előzményeket figyelembe véve) a hazai keresztény népszokásokat három kötetes munkájában tette közzé (Bálint, 1973 és 1977). A gazdag növényi mitográfiai őskincs, valamint a még most is fellelhető archaikus imádságok (Erdélyi Zsuzsanna és mások gyűjtései) azt bizonyítják, hogy az ősvallás elszürkült, elfeledett hagyományai ma is elevenen élnek az ország számos vidékén. Ezzel magyarázható a fák tiszteletének továbbélése, így nem meglepő, hogy I. László király a szabolcsi zsinaton (1092) megtiltotta a fák, kutak, források és kövek tiszteletét. Esetenként még a határjárást részletező oklevelek is a szentként tisztelt fákat emlegették. Északon maradt testvérnépünk, a mordvinok a nyírfát tisztelik leginkább. A leányok ünnepén, avatásán nyírfát díszítettek fel az alkalomnak megfelelően. A szentiváni tüzek kellékei szigorú szabályt követtek, a kérdéses növények előteremtése alapos botanikai ismeretet igényelt. Borbás Vince szerint dudafüvet és orbáncfüvet vetettek legtöbbször a tűzbe. A Kádár Kata-balladában sikerül a füveket megszólaltatni. A pogány király kegyetlensége folytán Szép Júlia csak úgy tud találkozni szerelmével, hogy piros, illetve fehér liliommá változnak, így már nyugodtan összesimulhatnak ... A magyar népdalok és népmesék növényvilágának összegezése, a fontosabb sajátságok feltárása messze meghaladná jelen munkánk témakörét, így ennek elemzésébe bele sem kezdhetünk. Vejnemöjnen nevéhez fűződik a föld megművelésének kezdete. Szampsza gyermek hinti el a magvakat; 299
