Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
V. Élő ékszerek
te nyárfává változott. A Héraklész-ciklusbdn a fekete nyár ága a félisten izzadtságától fehér nyárrá változott (mitikus mutáció). A dugványt Héraklész Leuké nimfa tiszteletére ültette. Phaethon hallgat nővéreire, s ellopja a napszekeret a lovakkal. Büntetésképpen belevész a folyóba, a napleányok (héliászok) bánatukban nyárfává változnak és könynyükből borostyán születik (nyárfabalzsam). Héra pagai szentélyét nyárfák övezik, ezzel emlékeztet az istennő az elmúlásra. Az Alvilág fája a ciprus. Telephosz véletlenül lenyilazta fia kedvenc szarvasát. Bánata olyan nagy volt, hogy Apollóniái azt kérte, hadd gyászolja szépséges szarvasát egész életében. „... fürtjei, tiszta fehér homlok szép díszei eddig, fölborzadtak mind, s meredezve az ég felé álltak, felhegyesült csúccsal csak a csillagos égre tekintve.” (Ovidius: Átváltozások X. 106— 108) Pán, miközben Pütiszt nimfát üldözte, a nimfa fenyővé változott. Kübelé szentélyébe vitték a kivágott fenyőfát, s kiengesztelésképpen ibolya és anemone-(néha kökörcsin) koszorúval borították el a törzsét. Atíisz megcsonkításakor véréből ibolya sarjadt. Szinusz szadista fenyőhajlító, embert széthasító passzióját is csak addig űzte, míg Thészeusz meg nem ölte. Heliké vízvarázslatokra használta a fűzfát. Esőcsináló is, a Hold-mágia növénye. A kígyó távoltartására az asszonyok fűzlevelet szórtak ágyukba. (Talán ezért faragták fűzből Aszklépiosz szobrát is Szükionban.) Az éger halotti jelkép Kirké szigetén. Az égerkéreg lehántása Marszüász lenyúzását idézi (rendkívül találó hasonlat). Uránosz megcsonkításakor a véréből születtek a kównimfák, akik Zeuszra vigyáztak Kréta szigetén. A platán nehéz sorsot jósol a danaidáknak, mert az auliszi fa sárkánykígyója kilenc verébfiókát eszik meg egyszerre, ami a trójai háború elhúzódását jelzi. A platón tisztelete krétai, föníciai eredetű, érthető, hogy a pelargok kultúr-, kultikus központjaiban (Kréta, Türinsz, Théba, Argosz) is nagy becsben tartották. Kallimakhosz szerint Heléné szent növénye, bár Apollón ugyancsak kedvelte. Különös szilfákra ismerünk a görög mitológiában. Trója közelében ugyanis van egy fa, amely platán létére félig lombhullató. Hasonló a trák Kherszonészosz melletti szilfa, amit Pauszaniasz szerint nimfák ültettek. A fák Trója felé eső levelei lehullanak, de az ellentétes oldalon a lomb télre is megmarad. Ha a fa olyan magasra nő, hogy a tetejéből látszik Trója, kiszárad és tősarjakból újra éled. A mirtusz ambivalens növény, a szerelem és a halál jelképe. Dionüszosz mirtuszággal lepi meg Perszephonét, aki Artemisz troizéni templomába megy. Itt leselkedik kéjsóváran Phaidra Hüppolitoszra, kielégületlen vágyát a mirtuszon tölti ki: a hatalmas bokor leveleit tűvel döfködi, azóta lyukacsos a levele... Aiakosz mirtuszágat jelent, vannak nimfái is, ők tanítják meg Kürénét a sejtkészítésre, a méhkas szövésére és a vad olajfa nemesítésére (oltására). Daphné csak úgy kerülte el Apollónt, hogy babérrá változott. Csak Püthia számára nem volt tilos a babérlevél élvezete. E szigorú tilalom főleg a római megszállás idején érvényesült. Hermész egyik gyermeke, Daphnisz nemcsak a pásztori költészet megteremtője, hanem ő szerzi meg Tempé völgyből a babért is. Dephoiban ezért különösen szerették a bátor gyermeket. 293
