Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
V. Élő ékszerek
Az egyiptomi halottkultuszban volt szerepe a papirusz sásnak. A kertek tavaiba mindenütt telepítették, valószínűleg szép és mutatós virágja miatt. Gyökértörzse elég vastag, belőle ételeket, tésztaféleségeket készítettek. A papirusz áldozati adomány is volt. Kisebb mértékben a tömjént és a mirhát is termesztették Egyiptomban szakrális céllal, s minden különösebb vallási megfontolás nélkül a mákot, a búzavirágot, a mályvát, a szellőrózsát, a kakastaréjt, a csillagfürtöt, a szarkalábot és sok más virágot. A gyönyörűség dalainak kezdete a //amis-papiruszon olvasható, ebből olyan különös virágok tűnnek elő, mint a mehmeh, a szaamu és a taiti. Még azonosításuk sem könnyű. íme egy részlet a Szaamu virágok c. versből Kálnoky László fordításában: „Hatalmassá válik az ember előttük. Én vagyok nővéreid közt a legigézetesebb. íme, olyan vagyok én, mint egy gyönyörű kert, melyet bevetettem tarka virággal, megannyi jóillatú drága füvekkel. Kecsesen szeli át a csatorna: kezed ásta ki medrét. Ha az északi szél borzolja szelíd hűvösével, meghitt sétákra oly édes e táj... ” Ozirisz tanítja meg az emberiséget a földművelésre, így a gabonakultuszban és a sörkultuszban szerepe igen jelentős. Géb, a földisten a növényvilágot táplálja. A termékenységnek mégis önálló istene volt: Min. Mögötte a freskók mindig saláta- és zöldségeságyat mutatnak, ünnepén a fő szertartást mindig a fáraó tartotta. A világ eredete a főistennel, Révei kapcsolatos. Az ősvízből elsőként az ősdomb emelkedett ki, a domb földjéből született a megújuló, továbbélő természetet jelképező szkarabeusz bogár, a szent és sérthetetlen image az egyiptomi mitológiában. A sumer és akkád mitológia meglehetősen keveset foglalkozik a virágokkal, némi utalás van azért a szövegek némelyikében, de ez nem jellemző, pl. az egyiptomi és főleg görög-római mítoszokhoz képest. Ebben az ókori városi civilizáció ugyanúgy akadályozta e két népet, mint a mai városlakókat. És ha még azt sem feledjük el, hogy abban az időben az egyes növények igényeiről sokkal kevesebbet tudtak, véleményünk semmiképpen sem lehet elmarasztaló. Ha mítoszokkal nem is, de történelmi és régészeti tényekkel igazolható Babilónia és Asszíria gazdag virágkertészeti kultúrája. A sumer Ninhurszág a növényi termékenység jelképe. Talán segítői lehettek a szárnyas démonok, akik a datolyapálma megporzásában segítik a termős példányokat. Niszaba és Imin kifejezetten a növények termékenységének, és az oázisok növényzetét védő Ninhurszág pártfogói. Külön istene volt a sztyeppi növényzetnek, ő Dammuzi. A gőgös Enkidu vetélkedik vele Innun kezéért, de Enkidu alul marad. Az akkád Sarrukin születési legendája sok hasonlóságot mutat Mózes történetével. A két csecsemőt kosárban az Euphrátészba, illetve a Nílusba teszik, de arra járó emberek mindkettőjüket kifogják. A vízmerítő Akid kihalássza Sarrukint és felneveli, kertész lesz belőle, Istár pedig istennek emeli magához. Egy másik kertészt azonban (akinak Istár korábban szeretője volt) elveszít, mert Gilgames megöli Isullánut. A Gilgames eposz az akkád teremtéstörténetet, a főhős bonyodalmakban gazdag életét, Istár pokoljárását, Zu — a viharmadár — vakmerő tettét, Etana mennybemenetelét és érdekes történeteket, a datolyapálma, a tamariska, a nád és a jellegzetes mezopotámiai füvek nevét említi agyagtáblákon. 284