Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
IV. Vadnövényekből, botanikuskerti ritkaságokból az asztal királynői (A zöldségfélék története)
A fejessaláta-termő körzetek az ország középső részén helyezkednek el, Budapest körül, Kecskemét és Nagykőrös környékén és Mohács vidékén. Főleg a nagykőrösi és mohácsi salátatermesztésnek van nagy múltja. A múlt században és e század 20-as és 30-as éveiben sok salátát exportáltak Nagykőrösről (Gunst, 1970 és 1976). Smith (1878) a keserű saláta, keserű fű bibliai jelentését vizsgálva feltételezi, hogy a m'rorim, merórim, görögül pikridesz salátát, endíviát, cikóriát, pitypangot, sóskát jelenthet. Pratt az endíviát véli legvalószínűbbnek, mert azt Mózes idején (i. e. 1500 körül) biztosan termesztették Egyiptomban és Palesztinában. A feltételezést megerősíti Evenari is, ugyanis Palesztinában a cikória és az endívia egyaránt őshonos és termesztett fajnak számít. A termesztéstörténeti forrásmunkák kronológiai adatait értékelve úgy látszik, hogy a tépősalátát régebben kezdték termeszteni, mint a fejes salátát, s valamivel a fejes saláta után a kötözősalátát. A hazai fény- és hőmérsékleti viszonyok főleg a fejes saláta számára kedvezőek. Az endívia őse a Földközi-tenger vidékén és Turkesztánban él. Régóta termesztik, noha a római és a görög szerzők nem említik. Kesernyés íze miatt nemigen foglalkoztak termesztésével. A hindu kasni és a tamil koski elnevezés arra utal, hogy Indiában is régóta termesztik. A rómaiak valószínűleg a császárkorban ismerték meg. Közeli rokona a cikória, szintén zöldség- és főzeléknövény, bár kávépótlónak (gyökere miatt) és takarmánynak is termesztették. A görögök inkább gyűjtötték, mert nagy gazdagságban élt Hellász földjén. Theophrasztosz, Dioszkoridész, Plinius és mások is megemlítik a cikóriát. (Legalább annyira népszerű volt, mint mostanság Nyugat-Európában.) Különös és elfelejtett levélzöldségek Néhány zöldségfaj termesztése az ókorban és a középkorban jelentősnek számított, de számos közülük feledésbe merült, pedig helye lenne mai étrendünkben is. Az északi féltekén nyirkos, füves helyeken, árokparton, mindenütt megtalálható a pitypang. A középkorban gyűjtötték a levelét. Egy 1613-ból származó adat kerti termesztését igazolja. Nálunk régebben inkább a Felvidék és Erdély hegyvidéki tájain fogyasztották. Itáliában, Szardínia és Szicília szigetén őshonos a madársaláta vagy saláta galambbegy. Hajdan szívesen fogyasztották. Az ókori természetrajzírók is megemlékeznek róla, bár termesztése inkább csak a XVIII, századtól volt említésre méltó Nyugat- Európában. Liptai sem ír róla részletesen, mindössze pár sorban: „Galamb-begy. mezei saláta. Ez a’ szántó-földeken terem, és mihelt a’ hó el-mégyen mingyárt nőll: avagy inkább a’ hó-alatt-is szép zölden meg-marad, és szedik: kerekdéd levelei vannak, de egy kévésé hoszszúkás. A’ kertbenn-is vetik ősz-előtt, hogy mind őszi, s-mind téli salátának szolgállyon. Jó saláta magánosán, s-misculantiábann is.” A spenóthoz hasonlóan készítik el a portulákát. Nálunk (már) alig ismert salátanövény, pedig levele és húsos szára ízletes. Egyéves faj, de enyhe helyen áttelelhet. Az ókorban is salátának gyűjtötték. Említik az ókori szerzők, a német botanikusok pedig a belőle készült salátát dicsérik. Bizonyosan Lippai német hatásra honosította meg 241
