Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
IV. Vadnövényekből, botanikuskerti ritkaságokból az asztal királynői (A zöldségfélék története)
nemesítők. Remény van rá, hogy a házikertekben felfigyelnek rájuk, és nemcsak a dísznövényekből lesznek zöldségfélék, hanem a zöldségfélékből is (lehetnek) dísznövények. Szalva (1982) könyvében díszkáposzta-, díszkaralábé-, díszkarfiol-, vajkáposzta- és leveleskelfajtákat írt le. A káposztaféléket az Árpád-kor óta termesztik Magyarországon. A nyugatról érkező szerzetes térítők több fajt hoztak magukkal. II. András uralkodása alatt már általánosnak számít, hogy a kolostorok konyhakertjében különálló káposztáskertet létesítenek. Ez — a szilváskerttel együtt — a legnedvesebb részen helyezkedett el (vö. Érdujhelyi, 1903; A pannonhalmi Szent Benedek-rend története I—XII. kötet oklevéltára; Surányi: A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai, 1982). Lippai a káposztákról Szabolcsban, a Tárná völgyében az 1500-as években számottevő káposztatermesztés folyt. 1664-ben Lippai a Veteményes kertben már számos fajt, változatot ismertetett. „Nem versengek itt heiába a’ káposztának nevéről, honnan hívatik annak magyarúl; noha némellyek arra akarják vonni, hogy az első föl-találóját ennek a’ fűnek, kápnak hítták: azért attól volna eredeti, mint-ha káposzta annijt tenne, mint káp hozta. Noha más ennijhány nemzetek-is hasonló néven nevezik, úgy-mint, az kik a’ tóth nyelvvel élnek; a’ németek-is némelly tartományokba kappis avagy kappes krautnak nevezik. Ez a’ magyaroknál olly közönséges palánta, hogy alig élhet ez szegény ember a’ nélkül. Sőt a’ savanyú káposztát, még az elénktül maradott névvel, Magyar-ország czímerének szoktuk nevezni... . . Brassica, ennek szokták csak nem minden féle káposztát a’ deákok nevezni, noha közönségessen caulis névvel élnek: hanem kiváltképpen az okoz káposztát szoktak a mostani üdőben brassicanak nevezni. A’ káposzta ennijhány féle, úgy-mint, fejes káposzta, olasz káppszta, fodor káposzta, haraszt káposzta, vörös káposzta. Ezek a’ közönségessek. Cauli fioli, cauli rapi, rapo cauli, nem régen származtak-bé országunkba. Minden káposzta jó zíros, ganéios, és jól megszántott, vagy kapált földet kéván, és ha lehet fekete, porhanyós, légyen; mert az igen kemény agyagos földet; a’ mint az sovány fövényét sem kedvelik Az káposzta magot, palánta vagy rácza magnak híják közönségessen; a’ kit, ha ember azt kévánnya, hogy idején el-palántálhassa, vesse az ganéjos ágyba.” A káposztafélék ápolási munkáit is leírja, majd a táplálkozási, egészségügyi hatásait vizsgálja. A XVII—XVIII, századi káposztatermesztés adatait korabeli gazdasági iratokban, periratokban találjuk meg. Ezekből kitűnik, hogy termesztésük igen jelentős volt. Tessedik (felismerve táplálkozás-élettani jelentőségét) már foglalkozott káposztanemesítéssel. A földterületek csökkenése nyomán elég sok paraszt kénytelen volt kertészkedni. A káposztafélék termesztése is fellendült, főleg ahol volt elegendő víz és szerves trágya. A múlt század 40-es éveitől német kertészek dolgoztak Magyarországon, majd a 80-as években sok bolgárkertész jött; kedvezően alakult a zöldségfélék, így a káposztafélék termesztése is. Ekkor alakultak ki véglegesen a káposztatermesztő tájak. A korai termesztés központja Szentes, Gyula és Békés lett. A Nyírség, az Ecsedi-láp, Győr környéke, a Sziget-238
