Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)

IV. Vadnövényekből, botanikuskerti ritkaságokból az asztal királynői (A zöldségfélék története)

nálunk a XVII—XVIII, században török fokhagymának is nevezték, de rókámból néven ismerik az A. ophioscordont is. Boissier, Gordon és mások európai eredetűnek tartják a kígyóhagymát, bár eurázsiai származását De Candolle kétkedve fogadta. Hegyvidéki, sziklás tengerparti eló'fordulását Littré hihetó'en igazolja, a rókámból név ugyanis összetett szó: rocken sziklát, bolle pedig hagymát jelent.

Alakgazdag a metélőhagyma (A. shoenoprasum). Az A. sibiricum az alpesi tájakon, az A. riparium pedig Nyugat-Európában él, az északi féltekén gyakori faj. Asa Gray szerint megtalálható Észak-Amerika flórájában is. Targioni szerint a szkorodon szkiszton metéló'hagymát jelent (Theophrasztosz nevezi így), bár ezt többen kétségbe vonják. A fogyasztását mégis szinte minden e tárgykörbe tartozó szakmunka említi. Az ókorban — akárcsak napjainkban — ízesítésre használták. Előnye, hogy egész évben friss marad, télen is szedhető'. Lippai porrum sectile néven említi. Gyógyító szerepét nem hangsúlyozzák a füvészkönyvek, csak táplálkozásbeli fontosságát, előnyeit dicsérik. Találó leírása olvasható a Veteményes kertben „... a’ németek snidtlauchnak nevezik. Ennek vékony, üreges levelei vannak, mint a’ mezei csüvék, egész esztendőáltál mind zöld, bokrossan női; azért éhes az ágyak karajjára ültetni: mert ezt tarolhatni is, s-meg szépen föl-női, sőt egyéb hasznát sem vészik, hanem le-metélik leveleit, s-avval hintik-meg az étkeket, nyersen apróra metélvén. Az misculantia salátában-is jó. Feje ninchen, hanem darabonként egy-mástul el-szaggatván, kikeletkor ültetik-el: szaporán női, nem igen vetik magván, télbe-is kin-hadgyák a’ kertben. Kivált-képpenvaló orvossága ninchen.”

A póréhagyma (A.porum) a Földközi-tenger keleti mellékének hagymafaja. Az ókortól termesztik, különösen az egyiptomiak nagyon kedvelték. A Klieopsz-puamison a póréhagyma nevét is megörökítették; a Biblia is tud róla. Plinius Méla lovagról azt írja, hogy amikor elveszítette Tiberius császár kegyeit, keserűségében három ezüst dénár súlyú póréhagyma levét itta meg, ettől nagy hirtelenjében meghalt. Néró császárról pedig azt mesélték, hogy olajba mártogatott póréhagymát evett minden hónap egy-egy napján. Martialis ajánlja, hogy ha valaki póréhagymát eszik, csak csukott szájjal csókolózzon... Columella éhes állatok gyógyítására ajánlotta a póréhagymát.

„ A’ ki télre akar véle élni, augusztusba, septemberbe, és októberbe ültesse-el: azaz Kis-asszony-havába, Sz. Mihály-havába, és Mindszent-havába. A’ ki pedig nyárra Áprilisben, májusba, sz: György és Pünkösd havába. Mikor el-ültetik, fövényét keverjenek a’ föld-közzé a’ kiben ültetik, és job lészen; úgy ültetik őtet mint az fog-hagymát, egy-mástul el-szaggatván, négy uynira; és ha azt akarod, hogy nagyobbak legyenek, valami cserepet, vagy széles követ köll alája-tenned: ahul az apró gyökerecskéit, és leveleinek hegijt el-metszened...

... Egyébként a’ paár-hagymával, mind étkekben, s másban-is úgy élhetni, mint az vörös hagymával: s-még az orvossága-is nem külömböz. Azért lásd meg ide-fellyebb az mit a’ vörös-hagymának orvosságárul írtam” (Lippai).

Az Altáj-hegységben és a Bajkál-tó környékén található a téli sarjadékhagyma (A.fistulosum) areája. Dél-Európában a XVIII, század óta termesztik. Kertjeinkben csak az 50-es években jelent meg, akárcsak a nyári (A. ampeloprasum) és a téli (A. ophioscordon) gyöngyhagyma. A mogyoróhagyma vagy salotta (A. ascolonicum) a nevét Plinius szerint a judeai Ascolon városról kapta, mivel a környékén igen gyakran fordult elő. Theophrasztosz aszkolonion elnevezéssel illette. Roxburgh (1832) szerint a szanszkrit pulandu is salottahagymát jelent. A múlt században számos botanikus kétkedve fogadta különálló fajként való leírását, mivel a vöröshagyma változatának tekintették. De Candolle (1894) ugyancsak közel állt hozzá, hogy az A. cepa mutáns változatának tekintse.

234