Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
IV. Vadnövényekből, botanikuskerti ritkaságokból az asztal királynői (A zöldségfélék története)
útja is, amelyből közvetlen formában is gazdagodhatott a népi paradicsomtermesztés (vö. Boross, 1963; Surányi, 1980). A XVII. században a sanyarú sorsú szerbek Délvidék felől tömegesen menekültek Magyarországra, s meghonosították a paradicsomtermesztést pl. Szentendre környékén, Ercsiben és Ráckeve körzetében. Értettek a termesztéséhez, és igen jól tudták az árujukat eladni, sokkal jobban, mint a bolgárok, akik inkább az előbbiben jeleskedtek. Termesztési módszerük külterjes volt, mivel — és ez tulajdonképpen nagy érdemük is — a paradicsomot kivitték a szántóföldekre. Nekik köszönhető a Rácparadicsom, a Budai és Fóti fajta elterjesztése (Boross, 1956 és 1963). Tóthfalusi (1847) részletesen és pontosan ír a paradicsomtermesztésről. Néhány évvel később a Kerti Gazdaság c. lapban a forgalomba hozott zöldségmagvak között már nagy tételben szerepel a paradicsommag. Házikerti termesztéséről Pecz Ármin (1859) értekezik. A palántákat egyenként kell a kiültetés helyére szállítani, javasolja (akkor még egzótának számított a paradicsom). Szilassy (1865) az őszi kelésű palántákból tavaszra dugványt vág, így a gyökeres növényeken májusra érett bogyó terem. Teleki (1886) a palán tázott paradicsom termesztését propagálja. A Mágyaikért dísze fajtát Teleki János szelektálta a Trophyból. Termesztésének módjáról is írt (1886), ötszöri hajtáskötözést és hónaljazást ajánlott. A melegágyi palántanevelésen kívül, a mag helyrevetését is pontosan leírta. Ilsemann Mosonmagyaróvárott foglalkozott a paradicsomtermesztés technológiájával. A múlt század végén megnőtt a magyar paradicsom iránti külföldi kereslet. A század elejéről Czapáry (1913), Németh (1922) és Bászel (1924) könyvei méltók említésre; Grábnel (1942), Frank (1940), Havasy (1939) tevékenysége pedig a II. világháború előtti években jelentékeny. A konzervgyárak felépítése kedvezően hatott a termesztési kedvre. A széles paraszti réteg és az iparosok is nagy mennyiségű paradicsomot termesztettek, ez jelentékenyen növelte a kínálatot. A közelmúlt termesztési irányvonala, fejlődéstörténete Somos (1961, 1971, 1983) és Balázs (1976) termesztési könyveiben követhető nyomon. A népi termesztés tájankénti feldolgozása Boross (1956, 1963, 1973), Kósa (1967) és Surányi (1981) tanulmányaiban olvasható. A nemesitől munka a kecskeméti telepen alakult ki, Mészöly Gyula irányításával, aki számos fajta előállításával vált ismertté. Elsők között tudott Lycopersicon esculentum és L. peruvianum termékeny fajhibrideket létrehozni. Paradicsomtermesztésünk zöme Pest, Bács-Kiskun, Heves, Szolnok és Csongrád megyére esik. A házikerti fóliázás terjedésével örvendetesen megnőtt a korai termesztésből származó paradicsom mennyisége. Chilliből paprika Nyugat-Indiában, Peruban és Mexikóban az indiánok, különösképpen az aztékok régóta termesztették a paprikát (Jones—Rosa, 1928; Firov, 1956). Mások szerint a paprika őshazája Mexikó és Guatemala (Hazenbus, 1958). Peruból azonban ismeretesek paprikadíszítésű kerámiák, 2000 éves paprikahímzéses ruha, továbbá olyan edények, amelyekben paprikabogyót tároltak. A táplálkozásban olyan fontos szerepet játszott, hogy az elhunytakat is ellátták e nemes terménnyel. Bálint Sándor (1962) számos indián nép nyelvén közölte a paprika nevét, jelezve azt is, hogy milyen etnikai közegben volt ismeretes ez a növény. A magyar pap-218
