Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)

IV. Vadnövényekből, botanikuskerti ritkaságokból az asztal királynői (A zöldségfélék története)

Óvilági földi gyümölcsök és újvilági rokonaik

A sárga- és a görögdinnye

A sárgadinnye mintegy 5000 éves kultúrnövény. Termesztésének legkorábbi bizonyítéka Indiából származik. I. e. 2300-ból feltárt egyiptomi sírok falfestményein is feltűnt; a legrégebbi írásos feljegyzés Perzsiából való. Angol botanikusok a múlt században perzsa dinnyének is nevezték. Az USA-beli termesztők a téli gerezdes dinnyét perzsa dinnyeként ismerik.

A honosságot illetően nem egységes a botanikusok véleménye, többnyire az indiai eredetet fogadják el (Naudin, 1855; De Candolle, 1894), bár Jacquin( 1832) korábban nagyon határozottan a Kaszpi-tenger környéki sztyepeken kereste a sárgadinynye areáját, ismét mások pedig Afrikát, a Kaukázus elővidékét tekintik őshazájának. Néhány adat arra utal, hogy Guinea partvidékén vagy Dél-Afrikában ugyancsak endemikus a sárgadinnye.

Pangalo (1955) mintegy 11 ezer Cucurbitafaj begyűjtése alapján állította össze fejlődéstörténeti-származástani fajtarendszertanát. Eszerint a sárgadinnye — mint Vavilov is feltételezte — Indiában honos. A dinnyék három csoportba tartoznak:

— az eumelonium (ősi) fajták termesztése Közép-Ázsiában folyik,

— a melonoidum (fiatal) fajtákat Kelet-Ázsiában kultiválják,

— az archimelon dinnyefajták Indiából származnak, sőt innen ered a régebben afrikai honosságúnak tartott görögdinnye is, mivel Stox angol botanikus a két nemzetség átmeneti ősfaját, a Citrullus fistulosus fajt meglelte Indiában.

Az area tekintetében a hazai szakvélemények is megoszlanak, hisz Szontágh (1853) Turkesztánt tartja a dinnye hazájának, Katona (1860) Kelet-Indiát, Rapaics pedig Dél-Afrikától Délnyugat-Ázsiáig húzódó hatalmas areát feltételezett. Jelen pillanatban hazánkban a Pangalo- és a Markovics-konctpció a legelfogadottabb.

A dinnye szó szláv eredetű, Kniezsa (1947) szerint már a múlt század legelején igen gazdag a tájnyelvi előfordulása. Hasonló mondható el botanikai elnevezéseiről is, Zsukovszkij (1971) a könyvében a sárgadinnyének összesen 52 szinonim fajnevét említi. A klasszikus görög-római elnevezések sem egységesek: Dioszkoridész pepon, Plinins melopepo, Hippokratész és Theophrasztosz sz/kua szavának pontos botanikai értelmét nem tudjuk. Vélhetően mind a sárgadinnyére vonatkozik. Galénosz megerősíti e feltevés helyességét, mivel „a töktermés belét fogyasztják”, s ez így valóban illik a sárgadinnyére.

A rómaiak minden bizonnyal ismerték a sárgadinnyét. Vergilius a Georgicában (4:21) ezt írja: „... hogy duzzad a dinnye, szétindázódva a fűben...”. Hehn (1911) az Athénéhez írott himnusz egyik szaváról is feltételezi, hogy a dinnyére utal (bikusz),

206