Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
III. Dionüszosz könnyei
ban (Horvátországgal és Fiumével együtt). A fehérborok mennyisége mindig több volt, mint a vörös- és fukszosboroké. 12 év átlagában így alakult: Az aszútermés kétszeresen is az időjárás függvénye. Tavasszal a termés mennyisége, ősszel pedig a termés minősége kerülhet veszélybe rossz időjárás esetén. 1861 — 1872 között négy évben 4 ezer hl alatt volt a termés. Öt és kilencezer hl közötti termést adott négy évjárat, kimagaslóan nagy, 16—26 ezer hl közötti terméssel szintén négy év tűnt ki. 1868-ban (26 185 hl volt) több aszúbor termett, mint az elkövetkező négy évben együttvéve (21 232 hl). Feyér (1970) igen sok, 1849 után is termesztett szőlőfajtát sorol fel könyvében, közülük többnek néhány tőkényi egyede valamelyik házikertben manapság is megtalálható. A termésátlagok rendkívül változók voltak, 9— 35 hl/ha között ingadoztak. A bérmunka előtérbe került a szőlődézsma 1868. évi eltörlése után, a napszámok a napi kereslet-kínálat alapján alakultak. Általában drága volt a napszám, ami azután a borárakat is megemelte. A csemegeszőlő-fajták iránti érdeklődés a XIX. század közepén megerősödött. Inkább azonban a vegyes célú fajtákat ültették még sokáig (Passatutti, Chasselas). Szőlőtermesztésünk csak a rossz közlekedési-szállítási viszonyok javulása után lendülhetett fel igazán. A szőlészeti szakemberek — látva szőlőgazdaságunk gyengeségeit — orientáló jellegű kiállításokat, termékbemutatókat kezdtek szervezni. Ezek a seregszemlék módot adtak az új eljárások megismerésére. 1863-ban a hamburgi kiállításon a Tokaj- Hegyaljai borokkal első helyet értük el. Preysz Mór biológiai, kémiai alapokon kezdte kutatni a tokaji borok utóerjedésének folyamatát, s az utóérés leállítására Pasteur módszerét ajánlja. Hasonló kutatásokat maga Pasteur is folytatott. Több ismert borkereskedő ez idő tájt kezdett vállalkozásba. Előbb Pozsony, majd a főváros lett a borkereskedelem központja. 1825-ben Hubert pezsgőgyárat alapított, 17 év múltán már díjat is nyert a pezsgőjével. A kereskedelem a 70-es években újabb válságba jutott, növekedett a gazdasági érdekellentét a kisparasztok és a földesurak között, a szabad parasztok jobbára eladósodtak, így nem maradt anyagi eszköz szőlőjük szakszerű megműveléséhez, nemhogy felújításához. 1862-ben a Gard megyei Pujault községben (Franciaország) nagyobb foltokban kezdtek pusztulni a szőlőtőkék. Ekkor jelentkezett először a lisztharmat is, de ekkor még csak gyökérpenészre gyanakodtak. Közben a feltevés megdőlt, mivel megtalálták a kártevőt. Francia, olasz, német és angol kutatók vizsgálták a szőlőgyökértetű életmódját, fertőzésének lefolyását és a védekezés lehetséges módjait. Nálunk 1875-ben jelent meg először a íiloxéra Pancsovában. A vész, egész Európa szőlőkultúrájában hatalmas kárt okozott, ellene a szénkénegezést ajánlották a szakemberek (a módszer eredményesnek is bizonyult). A Lausanne-i kongresszuson szinte mindegyik résztvevő csak a kémiai védekezést szorgalmazta, pedig mint később kiderült, más utak is lehetségesek. Felkészült a járványos betegség leküzdésére az illetékes minisztérium, de a szigorú rendszabályok sem nyújtottak elég védelmet, a íiloxéra kérlelhetetlenül tarolta le a kötött talajokon álló szőlőinket. fehérborok vörösborok félvörösborok összesen 2 334 754 hl 669 428 hl 992 395 hl 3 996 577 hl. 187
