Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
III. Dionüszosz könnyei
A nagy vész ... és ami utána született Az 1848-as márciusi törvényhozás meghozta a várva várt jobbágyfelszabadítást. A IX. törvénycikkely az úrbéres földeket szabad paraszti tulajdonná tette, és megnyílt az út a mezőgazdaság kapitalista fejlődése előtt. A földbirtokrendszer azonban megmaradt, mint ahogy a szőlődézsma is. Ez nyugtalanságot keltett a parasztság körében, ezért végül is 1848. szeptember 15-én ezt is eltörölték. Sajnos nem véglegesen, mert a világosi fegyverletétel után az udvar megszüntette a szeptemberi határozatokat. Nemcsak a szőlődézsma maradt meg, hanem a királyi regálejövedelmek, a földesúri kocsmáltatás joga és a munkaerő robot jellegű igénybevétele is. A belső piac korlátái még a 5ucú-korszak idején megszűntek. 1850. október 1-én felszámolták a Magyarország és az örökös tartományok közötti vámsorompót, és megkezdődött nagy ütemben a vasúti hálózat kiépítése. A magyar bor sorsa iránt aggódó Széchenyi István is reménykedett, akárcsak Szemere Bertalan, aki az emigráció alatt igyekezett piacokat szerezni a magyar bornak. Változatlanul gond volt a bor minőségével, ez mérsékelte is a boraink iránti érdeklődést. Az uradalmi szőlőben jobb termelési feltételek között gazdálkodtak, de ott a szinte már krónikus munkaerőhiány okozott sok gondot. A robotrendszert a végsőkig igénybe vették a földbirtokosok, és terjedt a részesművelés is. Egyre több nő és gyermek napszámos dolgozott az uradalmi szőlőkben. A földesurak tőkehiányban, a parasztok pedig pénzhiányban és földéhségben szenvedtek. A szőlődézsma nagyon megnehezítette a paraszti szőlőtermesztés kibontakozását, és a szabad tulajdonjogot is sértette. A gazdasági nehézségek közepette a szakírók alapvető szőlő- és borgazdasági műveket jelentettek meg. Ennek köszönhető, hogy még a paraszti szőlőkben is elterjedtek a modernebb termesztési módszerek. A filoxéravész előtti helyzetet Keleti (1875) szőlészeti statisztikájából ismerjük, eszerint kopaszművelésű, rövid vesszejű, nem karózott volt a szőlő 47,9%-a (161 ezer ha), hosszú vesszejű és karózott 23,9% (80 ezer ha), csapos tőkefej-művelést alkalmaztak a szőlők 22%-ában. A bakművelés aránya csupán 1,3% volt (4,1 ezer ha), ennek háromszorosa a karikás művelésű szőlő, 3,7%, vegyes művelésű pedig mindössze 1,2% (4 ezer ha) volt. A Vincellér- és Kertészképző Gyakorlati Tanintézetben, amely az Entz Ferenc és Schams Ferenc által alapított intézmények egyesüléséből alakult, 1860-ban indult meg az oktatás. Entz nyugállományba vonulásáig 300 hallgató végzett a tanintézetben. A kiegyezés utáni konjunktúrában ezek a szakemberek döntő szerepet játszottak szőlőtermesztésünk fejlesztésében. A kiegyezés elsősorban a tőkés és földbirtokos réteg számára hozott kedvező változást. A parasztság pénzszűkében csak nagyon kis földterületet tudott bérelni, a tehetősebb gazdák kincstári földet igényeltek. A szőlődézsmát csak 1868-ban sikerült a Deák Fere/ic-kormányzatnak megszüntetnie, de úgy, hogy az elmúlt 10 év dézsmaátlagának húszszorosát kellett egy összegben a földbirtokosnak megfizetni. A rendelet végrehajtása akadozott, mert a szükséges pénzt nem tudták előteremteni. Ekkor az állami támogatás oldotta meg a kérdést, mégpedig kártalanítási kötvények kibocsátásával. A törlesztés 22 év alatt telt le, vagyis a kamatok két évvel nyújtották meg a kötelezettséget. 1861—1872 közötti időszakban 2,9—5,0 millió hektoliter bor termett az ország-186
