Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
III. Dionüszosz könnyei
Szőlőtermesztésünk rekonstrukciója a törökök kiűzése után Buda 1686-ban lengyel és osztrák seregek támogatásával felszabadult a török uralom alól, ugyanebben az évben a Duna—Tisza közét is elhagyták a török seregek. Az ország középső, megszállt részén a lakosság elvándorlása, a gazdaság leromlása, a morális értékek megrendülése évszázados károkat okozott a magyar népnek, az országnak. Egyáltalán nem volt olyan rózsás a kép a hódoltsági időben, mint ahogy Takáts Sándor műveiben kimutatta. Főnemesek, közemberek körében egyaránt elharapódzott a részegeskedés. A kertészetben, a szőlészetben a török hódoltság kisebb károkat okozott, hiszen új fajok, fajták, termesztési eljárások honosodtak meg. A borszőlők azonban a 150 év alatt leromlottak, mert nem fordítottak kellő gondot az új ültetvények telepítésére. A megváltozott katonai helyzetben a városi tanácsok telepíttettek szőlőskerteket. Kezdetét vette a hódoltsági terület újjáépítése, a városokban, községekben, sőt a földesúri gazdaságokban is szőlőt telepítettek. A budai polgárok nagyon ragaszkodtak a szőlőjükhöz, 1705. május 20-án 400 pest-budai polgár és szőlőmunkás vesztette életét az összecsapásokban (Nagy, 1957). Kőbányán, a Tabánban, Budafokon és a Gellért-hegyen is ültettek szőlőt. Csökkent a fehér fajták részaránya (a vörös fajtákéhoz képest). A szőlőtermesztés élénkülését egy-egy túlzás is bizonyítja. A pécsi káptalan tokaji szőlővesszőt vásárolt a szentmiklósi szőlőskert telepítésére, s mint beszélik, ökrös szekereken Tokaj-Hegyalja „különös” talajából is hozattak, de a tokaji Furmint Pécsett nem hozott hasonló minőségű termést. A borkereskedelem is megélénkült szerte az országban. Az Alföldön a török kiszorításáig a harcok alig okoztak kárt a szőlőkben. 1680 után egyre több feljegyzés ismerteti a károkat. A kuruclabanc világ sem vetett véget a pusztításoknak, sőt még többet romboltak a hadak. A fertőrákosi pincék borát megdézsmálták a kurucok, a labancok pedig Pécsett cselekedtek hasonlót. Mivel az alföldi, főleg a kecskeméti szőlőtermesztés gyorsan fejlődött, a tokajhegyaljaihoz hasonló rendszabályokat bocsátottak ki. Az erdélyi borgazdaság és szőlőtermesztés is fellendült, sőt olyan kistájak alakultak ki, mint pl. a velencei. A Rákóczi szabadságharc végét a szatmári béke (1711) zárta le. Természetesnek tűnt, hogy a fejedelem birtokait (az ott talált borokkal együtt) kisajátította a kincstár. A Rákóczi-féle szőlőkből kapott Károlyi Sándor, aki a majtényi síkon letette a fegyvert a császáriak előtt; a pataki és regéd uradalom a Trautsohn családé lett, a márkás borok zöme a kincstári pincékbe került. A helytartótanács 1737-ben megerősítette a Szabályrendeletet, amelynek a legfőbb pozitívuma, hogy a „hegy szoknyáján” megakadályozta a szőlőtelepítést. A meredek hegyoldalon levő szőlők talaját felfogták és kosarakban visszahordták a rézsűkre. A szőlőlopást szigorúan büntették, többnapos kaloda, megvesszőzés járt érte. Később a büntetést pénzben is lehetett fizetni. 1746-ban kezdték írni Kőszeg városában a Szőlő jövésnek könyvét, amely néhány év kivételével, teljesnek számít. A Dunántúlon tragikus események játszódtak le, a szőlészkedő rácok pestisben elpusztultak. Német telepesek érkeztek, ekkor honosítot-180
