Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
III. Dionüszosz könnyei
ták meg az Oportót Szekszárd és Villány vidékén. A móri borvidék csak a török kiűzése után alakult ki. Kopaszmetszést alkalmaztak az Ezerjón; művelését a bányászok, az iparosok és a kereskedők is könnyen elsajátították. A városok nagyon vigyáztak borkimérési jogukra, mivel komoly jövedelem származott belőle. A borok minőségét a borbírók karhatalom segítségével őrizték. Ahol a megadott időpont (Miskolcon például Lukács-nap) előtt újbort, mustot találtak, a hordókat szétverték, és a bort kiengedték a földre. A XVII. században nemcsak Tokaj-Hegyalján készítettek aszúbort, hanem Sopronban, Ruszton és Ménesen is. A ménesi aszút vörös szőlőfajtákból készítették, a fehér aszút cukorral és mazsolával javították. Bél Mátyás a szőlő legfőbb kártevőjének a hernyókat tekintette, ezek a nyári napfordulón okoztak nagy veszteséget. A legtöbb borvidéken ugyancsak gyorsan fejlődött a termesztés. Ez a terméseredményekből is lemérhető. Hegyalján ez idő tájt jött divatba a hordók belsejének szalonnázása. (Ezzel az aszúborok is jellegzetesen avas ízűvé váltak.) A kóser borokkal ezt nem tehették meg, ezért azokat tiszta fahordókban tárolták. Az örmény, a görög és a magyar borkereskedők mellett megjelentek a zsidók is. A bor iránti nagy kereslet miatt az emberek a borhamisítással is megpróbálkoztak. Ez ellen a városok, a kistelepülések ugyanúgy harcoltak, mint a tiltott kocsmák ellen. A görög, rác és zsidó kereskedők igen gyakran olcsó borokat vásároltak Egerben és Gyöngyösön, és azokat a híres tokaji borokkal elegyítve márkás borként értékesítették. Legnagyobb ára mindig is az aszúnak volt, így a hamisítók ezért érdeklődtek annak titkai iránt. A XVIII, században több törvényrendeletet bocsátottak ki a hamisítások ellen, s a jogszabályok megsértése miatt több kereskedőt kitoloncoltak az országból. Egyre több bort szállítottak porosz, lengyel, orosz, cseh és morva földre. Becher elemzést készített a borkereskedelemről, ebben a tervezetben már a Hollandia és Magyarország közötti kereskedelmi kapcsolatot sem tartotta lehetetlennek, amiből azonban semmi sem lett. I. Katalin és II. Péter orosz uralkodó szorgalmazta a borimportot, főleg a tokaji borok iránt volt nagy az érdeklődés. A hosszú út ezer veszedelme ellen a szállítmányt katonasággal biztosították. A XVIII, század folyamán nőttek a földesúri terhek, pedig a török kiűzését követően úgy tűnt, hogy a fejlődés nem a feudális kötöttségek növekedése irányába halad. Hogy mégsem így lett, abban a földesurak viszonylagos elszegényedése is szerepet játszott, ami kétszeresen éreztette hatását a jobbágyság életében. A földesúri majortól távol élő jobbágyok a terheket inkább pénzben kényszerültek viselni, a birtok közelében lakóknak pedig élőmunka-kötelezettség, évközi és szüreti robot formájában nőtt meg a kizsákmányolása. A jobbágy minden telek után egy szedőt volt kénytelen adni. A mezővárosok függetlensége sem volt ez idő tájt biztos. Az adómentességet 12-ről 7 évre szállították le, ami a szőlőtelepítési kedvet nemcsak Tokaj-Hegyalján, hanem a többi bortermő vidéken is lelohasztotta. Az ipari fejlődés, Magyarország megváltozott státusza (ti. a Habsburg birodalom részévé vált), az ipari növények termelésének előtérbe kerülése, a majorsági gazdálkodás megerősödése, az előbb már említett jobbágystátusz fejlődést visszafogó következményei szükségessé tették a földesúr és a jobbágy viszonyának szabályozását. 1767-ben Mária Terézia kibocsátotta az Urbáriumot, amely ezt a kérdést kívánta rendezni. A rendelet ugyan a borkiméréssel is foglalkozott, mégsem oldott meg minden vitás kérdést. Az alföldi városok tanácsi irataiból tudunk a kurtakocsmák miatti szankciók alkalmazásáról. A büntetések ellenére a nagy jövedelem reményében, a jobbágyok, polgárok, iparosok gyakran megpróbálkoztak a bor házi kimérésé-181
