Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)

III. Dionüszosz könnyei

bágy-(dézsmás) szőlők eladhatók, elzálogosíthatok voltak, végrendelkezési végzések tárgyát képezték. Rendkívül gazdaságos lehetett a szőlőtermesztés Tokaj-Hegyalján, mert még a zsellérek nagy részének anyagi helyzete is megjavult egy-egy kisebb darab szőlőterület művelésekor. A mezővárosokban élők többsége telkes jobbágy, zsellér és nemes réteghez tartozott.

A nagy borkereslet nyomán pincéket építettek, ezzel javult a bor minősége. A változó katonai helyzet miatt azonban hol a császáriak, hol Thököly katonái, hol pedig törökök fosztogatták az arany nedűt rejtő pincéket. A munkáskezek hiánya igen hamar a napszámos, vagyis a pénzért végzett munkát tette szükségessé.

A szőlőtermesztés fontosabb műveleteit szabályok rögzítették, a borkezelést is hasonlóan módon írták elő a gazdáknak. A köztestermesztést megtiltották. „Senki a vinczellérek közzül ura szőlőiben káposztát plántálni török búzát, tököt, répát vetni ne merészelyen... Minden hellyek venczellérének esztendőnként Ordinarius szakmányosai légyenek.” A munkaerő-csábításért a vincelléreket 10 forint bírsággal sújtották, a tolvajlásért pedig 20 forintot kellett fizetni.

A szőlőtermesztés gazdaságosságát a Feyér (1981) által közölt számsor egyértelműen bizonyítja.

A XVII. század végére hirtelen emelkedni kezdtek a munkabérek, mert nem volt elég a munkáskéz. A Wme/ényZ-összeesküvés után sok földet koboztak el, ezeket részesművelőkkel műveltették meg. Könnyen találtak részeseket, mert sokan nem tudtak földet vásárolni. A jobbágy szőlők még gyengébben teremtek, lényegében csak ott volt megfelelő hozamú a szőlő, ahol az ültetvény szerves trágyát kapott és bérmunkásokat alkalmaztak; ezt csak a földesurak vagy a módosabb parasztgazdák tehették meg.

Tokaj-Hegyalján a kiváló minőségű borokat Olaszrizling, Leányka, Furmint és Sárga muskotály szőlőből készítették. A tokaji szőlő és bor nemes tulajdonságait az arannyal hozták összefüggésbe. Galeotto Marzio szerint a magyar hegyek talajában arany is van, ami a vesszőkbe is átmegy, az ilyen tőkéken aurea virgula fordul elő. Paracelsus is eljött megvizsgálni, sokat bíbelődött a borral, de (természetesen) aranyat nem talált benne... „... a hegyaljai szőlő azért a legnépszerűbb növény, mert ott a vegetáliák a mineráliákkal társulnak, s a napfény mint aranyfonál megy át a tőkén és a gyökereken át a kőzetbe”.

Schwendit 1565-ben betört Tokaj várába, a csata utáni pihenő alatt vesszőket szedetett, amelyeket Elzászban eltelepíttetett, azonban, mivel ott más az éghajlat, nem hozott arany venyigét a szőlője. Később a krónikás könyvek inkább aranycseppeket emlegetnek, amit Reimann 1733-ban latin nyelvű könyvben cáfolt meg. Weszprémi is foglalkozott a kérdéssel. Mágocsy— Dietz Kecskeméten a szőlőszemeken fejlett lisztharmatot talált, ami száraz években, a nem permezetett szőlőskertekben gyakran fellépett. Tóth Béla (1907) a Magyar ritkaságok c. könyvében, Az aranyvenyige c. fejezetben ír a tállyai titokzatos mézgacseppekről.

179