Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
III. Dionüszosz könnyei
a hónaljhajtások visszacsípése, nyakbahányás, második kapálás, igazgatás, harmadik kapálás, szüret, szedés és fedés. A nyitás március elején kezdődött. Felülről lefelé haladtak a munkával, bakhátra nyitottak. József-nap hetében, minden tőke vesszeit „agyszemig” metszették (a többszemes csapokat a „Hegyaljai rendszabályok” tiltják). Mindez a földesúri szőlőkre volt jellemző, a jobbágyszőlőkben a szálvesszőt is meghagyták. Trágyáztak is a kertekben, amit a kövek, a rézsűk erősítgetésével és földhordással kapcsoltak ősze. Az utolsó kapálás ideje Szent István napja körül volt, ezután már nem bolygatták a szőlőt. Annál serényebb munkába kezdtek a szőlőpásztorok. A mezei grófságot hosszú inaskodással tanulták meg a fiatal gyerekek. A szőlőmetszéshez baltás és bábukás metszőkést használtak. A talajmunkát leginkább csákánnyal, kétágú és lapos kapával végezték. A szüret október végén kezdődött. Az aszús szemeket különválasztották a többitől, a „kalács” kezelése évszázadok alatt alig változott. A hagyomány szerint a bortermő vidék birtokosának, Lorántffy Zsuzsannának az udvari papja, Sepsi Laczkó Máté 1650-ben úgy rendelkezett, hogy a török szabadcsapatok fenyegetése miatt halasszák el a szüretet. Az ősz azonban meleg volt és a bogyók igen jól beaszúsodtak, a töppedt szemeket az „Oremus” fajtából elkülönítették, összetaposták és a forrásban levő musthoz tették... Az aszúsodás eredménye a szamorodni bor is, amely ugyancsak nagyon népszerű lett. „Az a kitűnő tállyai bor, amelyből 1562-ben Draskovics a pápát megkínálta, s oly dicsőséget aratott — szamorodni volt...” (Balásházy, 1859). Tokaj lakosságának nem volt szántóföldje, ezért mezei munkát nem is végeztek a Rákócziaknak. Általában négyféle bort készítettek Tokaj-Hegyalján: törkölyre felöntött vízből, az aszútörkölyre felöntött vízből erjesztett gyenge bort, egy-négy puttonyos bort és az aszú- vagy szamorodniseprűben erjesztett bort. Elég sok máslásbor készült tehát Tokaj-Hegyalján. A billingfürtöket, az elhagyott fürtöket szüret után bárki leszedhette. A böngészést más szőlőtermesztő tájakon is elismerték a gazdák. Mivel a szüret Simon Júdás napján kezdődött, ez az apostol a tokaji borvidék egyetemes védőszentje lett. A tokaji bor híre görög kereskedőket vonzott az országba, akik Miskolcon települtek le. (Ez a tény kivitelek szervezésében igen nagy szerepet játszott.) A törökök betörése a borvidéket sem kímélte, Tolcsva elpusztult, a szőlők nagy része megsemmisült. A gazdasági nehézségek következtében az öreg szőlők lassan kivesztek, az elvadult hegyoldalakon jobb esetben burgonyát termeltek, igen sok helyen azonban parlagon maradtak a földek. II. Rákóczi Ferenc 1700-ban kiadott Szabályzata az elhagyott szőlők rekonstrukcióját ösztönözte, mert a fejedelem tudta, hogy a tokaji bor tekintélyes jövedelmet jelent. A „Jóságos Fejedelem” jó kapcsolatot épített ki az orosz cárral. A növekedő borkivitel Pétervárra indított szállítmányait orosz gránátosok kísérték, egy kisebb borvédő őrség pedig Tokajban állomásozott (Tardy, 1963). A hegyaljai szőlőművelő mezővárosokból Tokaj, Tárcái, Keresztúr, a tokaji, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Tolcsva, Erdőbénye a sárospataki, Tállya, Szántó a régéci, Szerencs és Mád a szerencsi uradalom része, Liszka pedig a szepesi prépostságé. Ez az egyedüli, amely sosem lett Rákóczi-birtok. Változatos volt a birtokforma Tokaj-Hegyalján: földesúriallodiális(majorsági), jobbágyi és magánszőlők egyaránt előfordultak. A jobbágyszőlők jelentősége volt a legnagyobb, mivel ez a birtokforma sem esett bele a telekállományba. A jobbágyszőlő nem azt jelentette azonban, hogy akik művelték, minden esetben jobbágyok is lettek volna. Városi kispolgárok, nemesek, szabadok, sőt főnemesek is birtokolhattak jobbágyszőlőt. (Ezek mindenképpen dézsmakötelezettek voltak.) A szabad szőlők, job-178
