Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
II. Pomona ajándékai
Kedvenc italok Zajosan kezdte pályafutását a kávé. Eredetére, hatására nézve több változatban él a legenda. Egyik szerint legelésző kecskék, tevék tették a nagy felfedezést. A gyanútlan állatok legelték a kávécserjék hajtását a terméssel együtt, attól igen felélénkültek, s az akolban nyugtalanul izegtek, mozogtak. Másnap a titkot a közeli kolostor tudós papjai fejtették meg. Kipróbálták ők is, s ezután kezdtek az emberek kávét fogyasztani. Más változat szerint az eset kopt szerzetesekkel történt meg a Kaífa-hegy közelében. Az viszont tény, hogy a kávéfogyasztás már a XV. század óta gyűjti híveit az arab világban. Főzésének kultuszát teljes homály fedi, ma sem tudjuk pontosan, hol és kik jöttek rá a pörkölés, darálás és főzés fogásaira. Az iszlám világ és annak katonai, világi vezetői nagyon ellenségesen fogadták az új szenvedély, divat térhódítását. Egyiptomban a szigorú tilalom sem tudott gátat vetni a kávéfogyasztásnak. Nem volt azonban egységes a vélemény, mert a szultán a mekkai eseményeket így kommentálta: „A mekkai orvosok, sőt maga a mekkai helytartó is nagy szamarak! A mi orvosaink és a kairói írástudók, akiknek nagyobb a belátásuk, mint a tietek, a kávét megengedhető és egészséges italnak jelentették ki, amely miatt a prófétáknak egy igaz fia sem fog künn rekedni a paradicsomból.. A XVI—XVII. században igen sok kávéházat nyitottak a Közel-Keleten, 1632- ben Kairóban több mint ezer helyen mérték a feketét. Különféle fogyasztási szokások terjedtek el. Néhol a kávé levelét teának főzték, a nyers kávét cukorral, mézzel ették vagy a termést pörkölve kifőzték. Utóbbi volt az általános, hamar rájöttek arra is, hogy megőrölve jobban frissít a főzete. Pikáns receptekben sem volt hiány. Indiai kávéhoz olyan termést használtak, amely a sakál vagy a cibetmacska ürülékéből került elő („csak az érett bogyót eszik meg az ínyenckedő ragadozók... ”). Idővel olyan divatos lett a kávéházi időtöltés, hogy az igazhitűek elmaradoztak a mecsetből. A furfangos jogászok kiderítették, hogy a pörkölt kávé valójában szén, ezért a Korán szerint tilos fogyasztani. 1624-ben a kávé befutott a velencei kikötőbe, s igen gyorsan meghódította az olaszokat. Állítólag Erzsébet angol királynő kávét küldött a francia udvarba, de ott nem ismervén, nem tudták puhára (?) főzni. A kínos helyzetet mentve ekként szólt a magyarázat: ott, ahol terem a kávé, forróbb a víz... Azért a franciák is nagyon megszerették a kávét. Voltaire nagyon lelkesedett érte, még az orvosi tanácsokra sem ügyelt, mérték nélkül vedelte. Mantegazza kicsit ironikusan írja: „Az elhagyott pásztor, akinek egész szellemi élete a legelő és a juhhodály között játszódik le... élhet tejből és kenyérből; az olyan tudós, kinek egész szellemi munkája az olvasásra és az emlékezőtehetség munkájára szorítkozik, bátran dicsekedhet vele, hogy nem szorul sem az abesszínai babra, sem a távoli Kína illatos levelére; de aki sem nem lángész, se nem juhász, se nem tudós, így a legtöbb ember erkölcsi élvezetének becses forrása a kávészerű ital.” 1710-ben 100 db kávécserje érkezett Amszterdamba, amiből XIV. Lajosnak is jutott. A kávét német földön is megkedvelték, 1725-ben Lipcsében 8 kávéház működött, noha Bach szatirikus kantátát írt a kávéról 1732-ben. A magyar nemesi kertekben (üveg alatt) is megjelent a kávécserje, Pálffy János királyfai üvegházában néhány éves példányok voltak. Bél Mátyás írja 1736-ban 149
