Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
II. Pomona ajándékai
két, a hájazat alá, akit bétehetnek s kinyithatnak, mikor kévántatik. Az a házat szokás szerint béfedték és sindelezték. Belől a házban két kályhás kemencét raktak, az kiket mikor felettébb való hidegek járnak, kívül béfűthessenek, hogy lágy meleg legyen a ház, hogy a virágoknak és fáknak gyenge ágai a hidegtül meg ne vétessenek. Azért szokták az kertészek olyan házakban egy kis edénybe vizet tartani, és reá vigyázni, hogyha a víz meg akar fagyni, befütsék a kemencéket. Ha nem, nem szükséges. Abban a házban a fal mellé állásokat csináltanak, akikre egy néhány sorba az apró edényeket és fazekakat rakják. Az öregeket a közepin gantárokba, úgymint narancsfákat, citromfákat, lemoniát és többeket. Ide ki a fal mellé ültetik a fügefákat, laurusokat és többeket, az kiket összekötvén, meghajtanak, vagy deszkákat vagy sövént melléjek tevén, azt elsőben lóganajjal, azután csak azon verembül ásván földet, jól béfedik, hogy ne árthasson, a hideg nekiek. Alól egy kis likat hagynak néhol, akin a macska bébujhasson és egerészhessen, mert az egér, télben igen megrágja a fügének héját.” Heidel Európában tenyésztett olaszfákról készített katalógusa és a pozsonyi érseki kertet látogató vendégek leírása kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a citrom, a narancs, a füge, a babér, talán a datolya, a gránátalma és a leander is közéjük tartozott. Néhány jeles, naranccsal foglalkozó könyv szerzőjét érdemes megemlíteni. Ferrari írta az első és egyik legfontosabb Citrusszakkönyvet (1646). Volkamer (1708) már 200 citrom- és narancsfajtát ismertet művében. Szépen illusztrált Risso (1818) kötete is. Nato, firenzei orvos beszámolt arról, hogy a Panciatichi család kertjében citrom és narancs egymásra oltásából nyert fácskákat látott. Ezt Nato bizarriának nevezte, ma inkább a kiméra kifejezést használják. Nemcsak az érseki kertben volt narancsház (egyébként 400 fából állott a kollekció), hanem más nemesi családoknál is. Igen híres volt az Esterházy, Grassalkovich, Keglevich, Orczy, Forgách, Széchenyi és Pálffy család télikertjében nevelt citrom, narancs, mirtusz, leander, babér és pálma. Barkóczy József egri, majd esztergomi főpap nagyon kedvelte a citrusokat, ezért egri kertészetében sok citrom- és narancsfa élt, szépen díszlett és termést is hozott. A fák olyan buján fejlődtek, hogy a püspök megengedte a helybelieknek, hogy lakodalom idején rozmaring helyett virágos citromágat vigyenek díszítésre. Csak a XIX. században tűnt el ez a költséges, de érdekes szokás. — Ehhez hasonló a Riviérán (Nizza) a virágvasárnapi ágak megszentelése és ünnepi szerepeltetése (főleg a mirtuszé). Az első citromléiét egy nipuri ásatásból került elő, tehát termesztésének néhány évezredes hagyománya van. Egyiptomban is szívesen ültették a kitrit. 3000 évvel időszámításunk előtt a perzsák és a médek is termesztették. Vergilius írja a Georgicában (II. 126-128): „Média termi azon maradandóan fanyar ízű, Áldásos citrom-fajtát, melynél soha semmi Nincs becsesebb, ha pohárban italt bősz mostoha kotyvaszd Hogy bűbájos igék közepette keverje bürökkel, Mert a gyümölcs gyógyít, testünk gyász mérgeit irtja. Fája hatalmas egyébként és a babérra hasonlít... Média népe s az aggoknak könnyít köhögésén.” Dioszkoridész, Macrobius, Plinius és még számos szerző foglalkozik a naranccsal és főleg a citrommal. Vergilius azt sugallja, hogy a citrom az aranyalma, Galénosz kitrionnak nevezi. „A kitrionnak nevezett méd alma három részből áll: a középen levő, 140
