Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
II. Pomona ajándékai
Dél-Olaszországban a termesztés igazi fellendülése a portugáloknak köszönhető {1548). Kínai expedíciójukról új gyümölcsök egész sorát hozták, amelyek elsőként portugál kolostorkertekbe kerültek. Innen jutott belőlük Itáliába is. Az első édesnarancsfákat Genovába és Messina környékére telepítették. A narancs első behozatala nem egyszeri akció eredménye, hanem valószínűbb, hogy ez a szállítás és meghonosítási kísérletek sorozata volt, Már a longobárdok is hoztak magukkal narancsot Bizáncból, aminek kapcsán Hanusz (1905) egy alig hihető legendát is elbeszél. Néhány idős narancsfáról is van tudomásunk. Állítólag Alcazarban egy 1000 éves példány élt, Versailles-ban pedig 1877-ben pusztult el a 466 éves narancsfa. Szent Domonkosnak is volt kedvenc narancsfája, amelyet sokáig tiszteltek is a San Sabino kolostorban. Goethe Taorminában egy parasztház udvarán szívesen időzött -az öreg narancsfa ágai között, onnan figyelte és csodálta a pompás gyümölcsöket. Narancs a főszereplője egy szomorú történetnek. Narvaez marsall 1836-ban megtorolta a felkelést Spanyolországban. Az egyik zendülőt 5 éves gyermekével együtt ítélték halálra, de az izgő-mozgó gyermeket elkerülték a golyók. Az agyafúrt vezénylő tiszt, hogy „tökéletes” munkát végeztessen, egy narancsot dobott a gyermeknek, aki ösztönösen arra koncentrált, és az osztag már nem hibázott... Európában olyan helyeken is próbáltak narancsot termeszteni, ahol nem volt arra alkalmas a klíma. Üvegházakat építettek, főleg a XVI—XVII. században lendült fel a narancsházak építése és nemcsak koronás fők, hanem főurak, gazdag polgárok is létesítettek ilyeneket. Az első narancsház a XVI. században Franciaországban létesült. A citrom- és narancsfák faládákban álltak. VIII. Károly egy nápolyi kertészt, Paselloda Mercoglianot vitte magával hazájába. A fedett kert Amboise-ban épült, erről Du Cerceau metszetet is készített. Ennél sokkal modernebbnek számít a versailles-i kert, ahol számos hatalmas narancsfát neveltek dézsában. A közép-európai narancsfák későbbi ültetésűek. Lippai aPosoni kertben még csak érintőlegesen foglalkozott az olasz fák nevelésével, fajtáival; ez a Gyümölcs-kert IV. részét alkotta volna, ami azonban nem készült el. Máshol ezeket írja az edényes fák teleltetéséről, itt Rapaics átírásában közöljük a részletet. „Az melyeket edényben visznek a pincében és meleg boltban, azok alá gantár fákat rakjanak, a pince ne legyen nedves, hanem száraz. Délre ablakja legyen, akit néha megnyithassanak, és az Napnak sugárit bébocsáthassák... Az sem ártalmas, ha mikor igen megfagy, avagy igen hideg vagyon, az ilyen házakban vagy pincékben tüzet rakjanak jól megszáradott fábul avagy eleven szénbül... Némelyek, főképen a nagy urak, akiknek elegendő költségek vagyon, az föld színén faházat csináltatnak faragott gerendákbul, faoszlopok közzé. Avagy amint szokás egymás között rovátskolván, melyeket két élre összecsinálnak, s azok közeit és likait mohval jól bédugják... Esztergomi Érsek urunk őnatsága sok módot próbálván, az ilyen idegen fáknak és csemetéknek télben való megtartásában, jobb módot nem talált: hanem őnatsága nagy széles árkot ásatott, közel két ölnyi mélységre. Hossza annak, aki mint akarja, két felöl is hasonlóképen. Az mély árkot mindkét felöl megbéleltetett, hátul magasabb fallal, elől egy kevéssé feljebb a föld színénél, a közepin annak az ároknak csináltatott délre egy néhány ölnyi házat. — Két felöl ajtókat, akin az edényeket bévihessék, felyül pedig a föld színén három alacsony ablakot, az kit ugyanazon délre szolgáljanak, és mikoron a Nap sugára dényeskedik, megnyithassák. Feljül deszkával megpadlották, az mint szokás, és agyaggal megtöltötték. Azonkívül a padláson csináltak deszkábul egy jó arasznyi szélességre két vagy három helyen lélekző likakat, mintegy kémelyké-139