Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)

II. Pomona ajándékai

mellékére is eljutott. A X—XII. században az arab népi művészet is szívesen ábrázolja gyümölcsét és virágját sajátos díszítő elemként. Talán ezért is örvendtek oly nagy népszerűségnek a szaracén szőnyegek a középkorban. A miseruhák, a palástok (pl. Mátyás királyé) ékes dísze lett a gránátalma gyümölcse, ritkábban a virágja. A törökök szerepe ebben az esetben sem bizonyítható. A növényfaj és a motívum terjesztését az arabok, a törökök pártfogolták.

A gránátalma a népművészetben általános, sokféle formában megjelenő díszítő elem, arab-mór eredetű textildíszítmény; a XV. században olasz brokátokon, majd miseruhákon is feltűnik. A motívum eredetével és magával a növénnyel egy korábbi írásunkban már foglalkoztunk (Surányi, 1974).

Hazánkban főleg Mátyás udvarában és a főurak kertjében próbáltak gránátalmát termeszteni. Téli takarással jól átvészeli a fagyokat. Mór hatást tükröz a spanyol város, Granada neve, Murcia vidékén pedig kiterjedt, hatalmas gránátalma-ültetvények találhatók még ma is.

A mai görög és délszláv folklórban a jó és a termékenység kívánását jelenti, ha az illetők után gránátalmamagvak repülnek. Hérodotosz pedig azt meséli, hogy Dareiosz egyszer felnyitott egy gránátalmát, s magának annyi hívet kívánt, mint amennyi mag lelhető a gyümölcsben. Plutarkhosz hasonló történetet írt le Szophüroszról készített életrajzában.

Mint látjuk, a gránátalma művelődéstörténete rendkívül gazdag, ókori elismerését talán épp ez igazolja leginkább. A reneszánsz nálunk is súlyt helyezett a pompára, ami a gazdag díszítőművészetben is megnyilvánult, és ösztönözte a gránátalma termesztését is, de pénzszűkében és a kedvezőtlen klíma miatt lassan elsorvadt. A kiskertesek igen sokat tettek az elfelejtett növények megmentéséért, sőt esetenként újra honosításukért is. A telt virágú változatokról egy későbbi fejezetben írunk bővebben.

Az „aranyalma” és rokonsága

A Citrus nemzetség több faját már az ókortól termesztette az ember, legrégebbi kultúrnövény közülük a méd alma (Citrus medica). Már azi.e.3. században (Kisázsiában és Görögországban) termesztették. Theophrasztosz gyógyszerként ajánlja. Palesztinában szintén ismerték a méd almát, a neve etrog volt. Fontos szerepet kapott a Sátoros ünnepen, amikor az őszi terményeket már betakarították. A jobb kézben tartott pálmalevél (lulab) összekötve mirtusszal (hadas), és a bal kézben tartott citrom (etrog) a tartalmas élet hármas jelképe volt.

„Média és Perzsia sajátos növényi termékei közt találjuk egyebek mellett a méd vagy perzsa almát. Ennek a fának olyan a levele, mint az andrachnéés miként a körtének és galagonyának tövisei vannak, ezek simák, nagyon hegyesek és erősek. Almaszerű gyümölcsét nem eszik, de mint levele is, nagyon kellemes illatú, s ruha közé rakva elűzi a molyokat. Orvosságnak is használatos” (Theophrasztosz).

A méd alma melegigényes, ezért csak Európa legmelegebb részén érdemes termeszteni.

A citrom (C. limon) Kínából származik, a kontinensen csak 1000 körül kezdték termeszteni. Elterjesztésében fontos szerepe volt az araboknak. A savanyú citrom (C. aurantifolia) feltehetőleg a Maláj-félszigetről származik, Perzsián át került Európába, innen igen hamar eljutott az amerikai kontinensre a XVI. században.

137