Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
II. Pomona ajándékai
A szilva termesztése a XIII—XV. században a középkori városokban, úri birtokokon, várak, kolostorok kertjeiben indult meg. Hazánkban Budapesten, az I. kerület, Dísz tér 10. számú házból, valamint Kereki-Fehérkő várának emésztőgödréből került elő szilvamag, Pécsett pedig egy edény falára tapadt kőmag darab utal a szilvára. Mikulcicében csak 3 elszenesedett kökényszilvát és néhány töredéket találtak, de Uherszky Brod (XII. század) ásatási területéről 6 háziszilva- és 17 kökényszilvamag került elő. A XVI. századi zsidónegyedben igen gazdag szilvamaganyagra bukkantak, a kőmagvak tojásszilvák, kökényszilvák, mirabellák és valódi szilvák voltak. Más csehországi városokban is sok szilvakőmagot találtak, így Olomoucben, Ostravában, Opavában és Plzenben. A leletegyüttesekben előforduló cseresznyeszilvát több városban is azonosították a régészek. Szczecinben 58 háziszilva- és kökényszilvamagot, Gdanskban pedig 1700 szilvamagot gyűjtöttek össze (a X—XI. századból). Opolében (a XII. századból) l68, Wroclawban (a XII—XIII. századból), Poznanban (a XII. századból), a krakkói Wawelben, Plockban, Wolinban (a IX—XI. századból) és Poznanban (a XII. századból) számos változat, alfaj kőmagjait találták meg. Büderick közelében a kora középkori vár feltárásakor igen gazdag, a XI—XII. századból származó növényanyag került a felszínre, ezek kökényszilva-, kerekszilva-, tojásszilva- és ringlófajokhoz tartoznak. Haithabuban 7 kökényszilvát, Neussban 42 kökényszilvát és 17 háziszilvát találtak a kutatók. A kökényszilvák négy típusba tartoznak (az egyik típus a Katalán szilvához áll közel). A főbb leletek maganyagának morfológiai jellemzői Tóth— Surányi (1980) könyvében olvashatók. A népvándorlás viharai megváltoztatták Európa politikai, katonai és gazdasági térképét. 476 után a római provinciákon, a birodalom romjain a betörő barbár népek új államok egész sorát alapították. A nagy népmozgás, a lovas seregek nagy mozgékonysága rövid idő alatt hatalmas területek bejárását tette lehetővé. Feltehetően igen sok gyümölcsfaj magja cserélt gazdát, és a katonák által szerzett magok új környezetbe is eljutottak. Talán így került a pontuszi cseresznyeszilva is Ukrajnán keresztül a germánok lakta területekre. A balkáni cseresznyeszilva nem terjedt el, gyümölcse nem kapott nagyobb figyelmet, pedig a Balkánon régóta termesztették. Itteni előfordulása reliktumnak is felfogható, mivel a legutóbbi interglaciálisban (i. e. 6500 körül) kedvező klíma alakult ki a cseresznyeszilva számára. A fajt először Tabernaemontanus írta le a XVI. század második felében, a termésalakokat, a termésszín szerinti ismertetőt pedig Clusius írta meg. A szilva Magyarországon A szilvát a XVI. századtól kezdve termesztik a királyi uradalmakban, a földesúri gyümölcsösökben és a jobbágytelkeken. A kolostorkertekben már korábban folyt szilvatermesztés. (Mindig a kolostor melletti földek legnyirkosabb részein létesítették a szilvás- és a káposztáskertet.) Az első írásos adatok még a frank birodalomra vonatkoztak (igaz, hogy rövid ideig a Dunántúl is fennhatóságuk alá tartozott). Megtalálható Nagy Károly Capitulare de villisében (795) a szilva, a felsorolásban a 76. faj: pruni diverşi generis, vagyis a szilva különböző változatai. A szilvafajták összefoglaló neve a XV. századi latin-magyar szójegyzékben ziluafa. Szt. Hilgárd (1098—1179) viszont már az alapfajokat is felsorolja: kerti kökényszilva, nagy ringló és kökény. A szilva szó szláv eredetű, a kökény pedig a kök, kék szótő alapján a kék színre utal (Gombocz Zoltán). Hazánkban a XIV. századtól kezdve különböztetik meg a kö-103
