Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
II. Pomona ajándékai
kényt és a szilvát. 1334-ben kelt oklevélben ez áll: . ad fructus arborem Kökényszilvaberek dictum.” A szilva könnyen elvadul, ezért Szikszói Fabriczius Balázs szójegyzékében vadszilva néven szerepel. Rapaics (1940) kökény- és szilvanevű helységeket sorol fel, mégpedig 5 a kökénnyel és 9 a szilvával kapcsolatos. Szikszói Fabricziusnál olvasható a Sárgaszilva fajtanév, amely valójában Dobzó szilvát takar. Már az 1334-es oklevél is ilyen leírást ad: „... in valle Sárszilvavölgy unum junger”. A középkorban— noha gyümölcstermesztésünk igen kezdetleges volt — a szilva választéka termésszínre, -alakra, -érési idó're nézve gyarapodott. Csupa edzett, magról is szaporítható, sarjadó szilvafajtát termesztettek, e fajták a múlt századig megmaradtak a népi termesztésben. Ennek a legjobb példája a Szamoshát (Luby, 1939) és a Duna déli árterülete (Andrásfalvy, 1963), ahol igen sok tájfajta alakult ki. Nem a magyar termesztésre vonatkozó adatokat jegyezte fel a Konstantinápolyban raboskodó (1553—1555) hazánkfia, Demschwam János a Török birodalom fővárosában nagy választék volt szilvából, de nem ismerték a Görög szilvát, amit viszont nagyban termesztettek Erdélyben is. A tengerparton pedig a kökény bokrok és az égerfák nagy területet borítottak. Evlia Cselebi magyarországi útja (1660—1664) során finom és különleges szilvaféléket kóstolt meg. Feltűnő azonban, hogy a különleges szilvák mind a Délvidéken teremtek, Temesvárott bőséges volt a szilva- és kökénytermés, a gyümölcsük finom, Szerszikben (Krassó-Szörény) pedig szilva nagyságú kökényt termesztettek (Prunus spinosa var. macrocarpa). Sok szilvát takarítottak be még a brassói és a szigetvári kertekben. Viszont Cselebi nem említi a budai szilvatermesztést. Mielőtt Lippai szilvára vonatkozó munkásságát ismertetnénk, érdemes idézni egy fontos levelet. Habsburg Miksa császár levelet küldött Verancsics Antalnak, az esztergomi érseknek, 1573. március 18-i keltezéssel. „... az oltóágakat idején gyűjtsed meg, gondosan csomagoltasd, nehogy az úton elpusztuljanak, minden egyes ágra köttess névvel jegyzett cédulát, hogy az egyiket a másiktól név szerint is meg lehessen különböztetni.” A levél fontos tényre hívja fel a figyelmet, hisz megindul a fajták szakszerű cseréje, így a Nagy duránci, a Katalán, a Fehér és a Fekete lószemű szilva mellett számos új fajta is megjelenik ekkor a kertekben. Svájcban, Ausztriában, Németországban, Sziléziában a gazdag kereskedők fajtagyűjteményeket létesítenek. Valerius Cordus, Jean Bauhin és Konrad Gesner mintegy 15 fajtát ismertet s próbál rendszerezni. Közel egy évszázaddal Lippai előtt a következő fajtákat termesztették Magyarországon : Vadszilva (kökényszilva vagy myrobalán), Sárga szilva (Sárszilva, Dobzó szilva), Besztercei szilva, Nemes magyar, Duránci, Vörös szilva, Katalán, Fehér és Fekete lószemű. Lippai (1667) külön fejezetet szentelt a szilvának a Posoni kertben. Zsírosabb (humuszos) talajban a szilva gyümölcse nagyobb. Többnyire magról vetik, ha viszont oltással szaporítják, előbb fazékba ültetik át az aszalványt. A hasítékoltás ideje február— március, a szemzést pedig a nyár végén végzik. „Néha a Beszterczei vagy magvaváló kék-, Durántzai-, dobzodó-, sárga hosszúkás- és gömbölyű szilvát, nem igen szokták minálunk oltani; hanem inkább az öreg sárga-, vagy fele sárga-, fele vörös-, avagy, a mint némellyek nevezik, ökör szemű, és apró, édes, gömbölyű szilvának neveznek, Németül: Grüner Zwetschen; Magyarúl-is, édes-kökény szilva oltással job szaporítani ... Némelly szilva-fáknak, kivált-képpen a Duránczainak, igen sűrűvén nőinek az ágai: Azért irtogatni kell... Közönségessen a szilva-fa két féle; a ki magátul nő: és, kit oltanak. Ezek-közzül, első helyet foglal magának, a Beszterczei, avagy, magva-váló kék szilva: öreg hoszúkás, a kit az Authorok, Magyar-országi szilvának hívnak; azért hogy Magyarországon 104
