Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
II. Pomona ajándékai
a halottaknak, ezért gyakoriak az egzotikus gyümölcsök, magvak a szarkofágokban, sírkamrákban. Emiatt csak elvétve kerültek elő a sírokból a közönséges, vagyis termesztett gyümölcsfák magvai. Ezért különleges a keszthely-mosóházi sírkamra mészhabarcsában talált szilvakó'mag lenyomata. A IV. századi balatonberényi sír háziszilvája már tudatos tevékenység eredménye lehet. Füzes ezt a Besztercei szilva ősének, római kori alakjának tekinti. Sokkal gazdagabb az osztrák és a német települések maglelete, ahonnan eddig közel 300 magot azonosítottak a botanikusok. A linzi katonai tábor Mithrász-szentélye közelében több, áldozati célra használt szilvamagot is találtak; amely Werneck szerint kelta közvetítéssel került Linzbe, ahol a rómaiak termesztették. P. Erményi (1978) valószínűnek tartja, hogy mindhárom alakot a rómaiak előtt is termesztették az osztrák-bajor területeken. A saalburgi várromok, a rottweili római városrész, a neussi katonai tábor és a római kutak (Aalen, Butzbach) feltárása során is sok szilvakó'mag került elő: a Katalán szilva, különféle kökényszilvaalakok, a háziszilva és a ringló (!) is azonosítható volt. A késő római korban különleges villagazdaságokat kezdtek építeni a mai Dunántúl területén, így Aquincumban is. Tulajdonképpen a lakóházakhoz illesztették a gazdasági épületeket (ezek sora az óbudai domboldalon helyezkedett el). A római birodalom meggyengült a III. században, így az alattvalók autarchális gazdálkodásra kényszerültek. A kertekben termesztették a növényeket, a gyümölcsfákból lugasokat létesítettek, feltehetően öntözték is a fákat. Itáliai divat szerint a lugas fölé vörös ponyvát feszítettek (ezt a szokást a római freskók is megerősítik). Nem túlzás ezért Patay és Sz. Póczy (1964) megállapítása: a római kor növénytermesztési (introdukciós) jelentősége az újvilági felfedezések utáni évszázadokéval vetekszik, amit a pannóniai leletanyag is megerősít, noha Pannóniában ez már nem adott nagyobb lendületet az itt talált szilvaalakok termesztésének. Lényegében csak a középkortól beszélhetünk a mai értelemben vett gyümölcstermesztésről. Ekkor kezdték termeszteni a különféle gyümölcsfajokat a földesúri kastélyok, várak, kolostorok kertjében. Középkori szilvaleletanyagunk elég szegényes, eddig csak Hollókő, Kereki-Fehérkő vára, valamint a budai Vár lakóházai környékén talált szilvamagvak adnak némi támpontot a hazai termesztésről. A neolitikumból származó kőmagot találtak a sziléziai Kluczborkban és Nowe Cerekwiewben. A „vonaldíszes edények népe” élt Bedburgban, ahol egy elszenesedett kökényszilvát azonosítottak. Ravensburg-Schussentalnál az ártéri homokba ágyazódva két kőmagra bukkantak. Dnyetrov-Prut kerületben az i.e. 4. évezredből való szilvamagtöredéket találtak (ezek a cseresznyeszilvánál valamivel laposabbak). A korai bronzkorban a svájci tavak vidékén az emberek cölöpökre épült lakóházakban éltek. Pfäffikersee-Robbenhausen, Sipplingen-Bodensee és Wangen-Bodensee szemétgyűjtő helyein néhány magot is feltártak, ezek mind kökényszilvák voltak. Vaskori szilvamagleletek a dél-morva településekről és a német Schwäbisch-Hall kelta település leletanyagából ismertek. A római kor leletanyaga rendkívül gazdag, ezek valódi kökényszilvák, átmeneti formák és valódi háziszilvák. Linzben számos áldozati gyümölcsfajtát használtak kultikus céllal, de a szilva megkülönböztetett szerepet játszott a szertartásokban, ezért gyakori a leletekben is. Saalburg (i. sz. 83-260) kútjában 41 ép és 22 töredék magot találtak, ezek spilling szilváknak bizonyultak. Egy másik kút Rottweilben, 13 átmeneti alakot és 3 valódi szilvát rejtett. Innen ringlók is származnak, az aaleni, a butzbachi kútban és a neussi katonai tábor területén ellenben csak kökényszilvákat találtak. 102
