Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
II. Pomona ajándékai
magot gyűjtöttek össze, a 10. szám alatti kútból pedig még továbbiakat. A Budapest I. kerület, Hunyadi u. 22. számú ház pincéjében talált agyagedényből 3 törpemeggymagot azonosítottak, Kereki-Fehérkő várában pedig XIII—XIV. századi vadcseresznye csonthéjára bukkantak (P. Hartyányi— Nováki—Patay, 1968). A középkori cseh és morva városok feltárása során (VII—X. század) sok cseresznye- és meggymagot találtak, amelyek tűzhelyekről, hulladékvermekből, sírtöltésekből kerültek elő. Mikulcicében két vadcseresznyefa-maradványt is találtak, Uhersky Brod városában az 1962. évi ásatásokban 2497 cseresznye- és meggykőmagot gyűjtöttek össze a régészek. Gazdag az opavai lelet, itt 962 db megkövesedett cseresznye- és meggymag került elő, húsmaradványokkal együtt. Ostravából 51, Olomoucből 183, Plzenben 291 kőmag ugyancsak arra mutat, hogy Csehországban a kora középkortól igen jelentős cseresznye- és meggytermesztés folyt. A lengyelországi gyümölcsleletek nagy része szintén cseresznye- és meggymag; ezek néhány évszázaddal későbbiek, mint a cseh leletek (XII—XV. század), bár Opole és Wolin kivételnek számít (X—XII. század). Wroclawban 789 db egész és 56 fél meggymag, ezenkívül 34 db egész és 2 fél cseresznyemag került elő (Lechnicki, 1955). Wolinból 3 db cseresznye és 61 db meggy, Poznanból együttesen 54 db kőmag, Piockból 24 meggy- és 11 cseresznyekőmag, Gdanskból 824, Szczecinből pedig 130 cseresznye- és meggymagot hozott felszínre a kutatók ásója. Haus-Meer-Niederungsburg X— XI. századi várának feltárásakor is gazdag volt a kőmaglelet, ezek között csak cseresznye 1148 db volt. Knörzer (1968) vizsgálata szerint a magvak mérete a recens vadcseresznyéké és a termesztett fajtáké közötti értéket mutatja. A Neussban meghatározott 1012 megszenesedett cseresznyemag szintén ebbe a csoportba sorolható. Az viszont további vizsgálatokat igényel, hogy miért hiányzik a meggy a németországi magleletek közül. A cseresznye és a meggy elterjedése Európában Az európai cseresznye- és meggytermesztés a XVI. században lendült fel; számos új fajtát nemesítettek, írtak le és telepítettek a kertekbe. Egy mainzi fűvészkönyv különösebben nem részletezi a fajtákat, szűkszavúan csak annyit ír le, hogy vannak savanyú és vannak édes cseresznyék: „... savanyúak, gázokat fejlesztenek a gyomorban és a szájat felfrissítik, amelyik cseresznye túlságosan édes vagy túlságosan savanyú, az nem ér sokat”. Egy 1569-ben írott orvosi fűvészkönyvben a cseresznyéket négy csoportba sorolták : amarellák, meggyek, édes cseresznyék és végül az a változatos fajták által alkotott csoport, amelyben zömmel helyi fajták, félcseresznyék találhatók. Ebbe a négy csoportba tartozik az akkori összes ismert cseresznye- és meggyfajta. A XVI. században a hazai termesztés is fellendült, a szétszabdalt ország három része között némi fajtacsere kezdődött. Gesner egy boroszlói (wroclawi) kertben már értékes magyar, valamint közép- és kései érésű csemetéket látott. Nádasdy Tamás pedig egyik levelében ezt írja: „Az apró cseresznyébe se nekem, se királyné asszony őfelségének ne küldj, hanem az öregszemübe, mikor jó megérik.” Ebben az időszakban piros és fekete cseresznyét különböztetnek meg. Schwenckfelt és Bauhin botanikai munkáiban megemlékezik a magyar cseresznyefajtákról is, amit Leroy is felhasznált művének megírásához. A Nagy ropogós piros cseresznye több helyi fajta őseként azért megmaradt, így pl. a Korkoványi cseresznye, a Korponai, a Várkonyi cseresznye. 97
