Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)

II. Pomona ajándékai

magot gyűjtöttek össze, a 10. szám alatti kútból pedig még továbbiakat. A Budapest I. kerület, Hunyadi u. 22. számú ház pincéjében talált agyagedényből 3 törpemeggy­­magot azonosítottak, Kereki-Fehérkő várában pedig XIII—XIV. századi vadcse­resznye csonthéjára bukkantak (P. Hartyányi— Nováki—Patay, 1968). A közép­kori cseh és morva városok feltárása során (VII—X. század) sok cseresznye- és meggymagot találtak, amelyek tűzhelyekről, hulladékvermekből, sírtöltésekből kerül­tek elő. Mikulcicében két vadcseresznyefa-maradványt is találtak, Uhersky Brod városában az 1962. évi ásatásokban 2497 cseresznye- és meggykőmagot gyűjtöttek össze a régészek. Gazdag az opavai lelet, itt 962 db megkövesedett cseresznye- és meggymag került elő, húsmaradványokkal együtt. Ostravából 51, Olomoucből 183, Plzenben 291 kőmag ugyancsak arra mutat, hogy Csehországban a kora középkor­tól igen jelentős cseresznye- és meggytermesztés folyt. A lengyelországi gyümölcsleletek nagy része szintén cseresznye- és meggymag; ezek néhány évszázaddal későbbiek, mint a cseh leletek (XII—XV. század), bár Opole és Wolin kivételnek számít (X—XII. század). Wroclawban 789 db egész és 56 fél meggymag, ezenkívül 34 db egész és 2 fél cseresznyemag került elő (Lechnicki, 1955). Wolinból 3 db cseresznye és 61 db meggy, Poznanból együttesen 54 db kőmag, Piockból 24 meggy- és 11 cseresznyekőmag, Gdanskból 824, Szczecinből pedig 130 cseresznye- és meggymagot hozott felszínre a kutatók ásója. Haus-Meer-Niederungsburg X— XI. századi várának feltárásakor is gazdag volt a kőmaglelet, ezek között csak cseresznye 1148 db volt. Knörzer (1968) vizsgálata szerint a magvak mérete a recens vadcseresznyéké és a termesztett fajtáké közötti értéket mutatja. A Neussban meghatározott 1012 megszenesedett cseresznyemag szintén ebbe a csoportba sorolható. Az viszont további vizsgálatokat igényel, hogy miért hiányzik a meggy a németországi magleletek közül. A cseresznye és a meggy elterjedése Európában Az európai cseresznye- és meggytermesztés a XVI. században lendült fel; számos új fajtát nemesítettek, írtak le és telepítettek a kertekbe. Egy mainzi fűvészkönyv különösebben nem részletezi a fajtákat, szűkszavúan csak annyit ír le, hogy vannak savanyú és vannak édes cseresznyék: „... savanyúak, gázokat fejlesztenek a gyo­morban és a szájat felfrissítik, amelyik cseresznye túlságosan édes vagy túlságosan savanyú, az nem ér sokat”. Egy 1569-ben írott orvosi fűvészkönyvben a cseresznyéket négy csoportba sorol­ták : amarellák, meggyek, édes cseresznyék és végül az a változatos fajták által alko­tott csoport, amelyben zömmel helyi fajták, félcseresznyék találhatók. Ebbe a négy csoportba tartozik az akkori összes ismert cseresznye- és meggyfajta. A XVI. században a hazai termesztés is fellendült, a szétszabdalt ország három része között némi fajtacsere kezdődött. Gesner egy boroszlói (wroclawi) kertben már értékes magyar, valamint közép- és kései érésű csemetéket látott. Nádasdy Tamás pedig egyik levelében ezt írja: „Az apró cseresznyébe se nekem, se királyné asszony őfelségének ne küldj, hanem az öregszemübe, mikor jó megérik.” Ebben az időszak­ban piros és fekete cseresznyét különböztetnek meg. Schwenckfelt és Bauhin botanikai munkáiban megemlékezik a magyar cseresznyefajtákról is, amit Leroy is felhasznált művének megírásához. A Nagy ropogós piros cseresznye több helyi fajta őseként azért megmaradt, így pl. a Korkoványi cseresznye, a Korponai, a Várkonyi cse­resznye. 97

Next

/
Thumbnails
Contents