Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
II. Pomona ajándékai
mesztése Catullus előtt már folyhatott Rómában. Varró az I. könyv 39. fejezetében írt szaporításuk módjáról, idejéről. A meggy hosszú ideig „mostoha gyermeknek” számított, ezt az írásos adatok is bizonyítják; ma a meggy örvend nagyobb népszerűségnek. A római szakírókat követően Ammianus és Szent Jeromos lényegében csak Plinius korábbi feljegyzéseit ismétli meg, jelezve, hogy a természettudományos gondolkodásra mennyire hatottak még a korai kereszténység idején is az ókori szerzők nézetei. Hasonló mondható el Dioszkoridészről is, akinek gondolatai a XVI. században Matthiolus könyvében is megjelennek. A cseresznye és a meggy egyszerre való tárgyalását a Pompejiben talált római freskók is igazolják, mert az ott levő képekből sem lehet pontosan megállapítani, hogy valójában cseresznyéről vagy meggyről van-e szó. La Baume (1961) szerint a cseresznye római közvetítéssel került Elő-ÁZsiából a Földközi-tenger mellékére, Vavilov ugyanide helyezi a két faj areáját, Zsukovszkij viszont sokkal északabbra, az európai-szibériai központba, Mándy szintén Kisázsiát és Transzkaukáziát tekinti a cseresznye és meggy elsődleges géncentrumának. A történeti-növényföldrajzi adatokból ismert, hogy i. e. 6500— 2500 között a Kárpátmedencében a cseresznye és a meggy az elegyes tölgyerdők cserjeszintjében, a vadcseresznye pedig a fafajokkal elegyesen fordult elő. A meggyet is részben itt, részben •a Balkánon tekinthetjük honosnak (Werneck, 1955 és 1956). A cseresznye már a mezolitikumból ismert, Kempen an Niederrheinenben 3 kőmagot találtak, ezek 7 mm átmérőjűek voltak. Sümeg-Mogyorósdomb égett rétegéből 2 db sérült csontárdarabka került elő. A korai bronzkorból az osztrák Mondsee, a svájci pfáffkersee-robenhauseni cölöpépítmények leletei nagyon fontos adatokkal szolgáltak. Jereván külső várrendszeréből, az eneolit településből szintén ismerünk kőmagvakat. A halstatti kultúra névadó településének sóbányájából is sikerült néhány cseresznyemagot azonosítani. A kelta Schwäbisch Hall-i telepen talált magvak nagyobbak, mint amelyeket a római korból ismerünk. A legkorábbi római kori hazai kőmaglelet Tác-Gorsiumból származik. A Budapest III. kerület Jablonkai u. 15. szám alatt talált múmiasírból 4 cseresznyemagot azonosítottak. Az osztrák római kori leletek is igen gazdagok: Nussdorf, Penzerdorf és Linz magleletei a késő római kori helyi cseresznyefajta-alakot képviselik (Werneck, 1955). Egyébként Bertsch szerint a cseresznye háziasítása, kultúrába vétele a Duna völgyében a késő neolitig nyúlik vissza (P. Hartyányi, 1978). Tác-Gorsiumban Kocztur közlése szerint a cseresznyén kívül sajmeggyet is találtak, ennek ókori szerepéről rendkívül kevés ismeretünk van, s ez nem több valójában néhány hipotézisnél. A német földi római ásatásokból igen sok kőmaglelet ismert, a Rajna menti Xanten-Colonia Ulpia nevű településéből (I. század) azonban csak egyetlen elszenesedett cseresznyemag került elő. Aachenben a római telepen a régészek 4 ép és 11 sérült magot találtak. A Neuss melletti római légióstáborból 64 elszenesedett kőmag került elő, amelyről Knörzer (1970) megállapította, hogy a rómaiak a környékbeli hegyekben gyűjtött vadcseresznyét ették (esetleg termesztették is). A római kútleletek is gazdagok cseresznyemagvakban; Irelben, Saalburgban, Rottweilben és Butzbachban a kitöltés földjében találtak magvakat, ezek feltűnően hasonlítanak a hazai vadcseresznyére. Az első meggycsontárok a népvándorlás korából származnak. Német földön, a szláv korszakban az ottani nép nemcsak a cseresznyét, hanem esetenként a meggyet és a törpemeggyet is fogyasztotta (Lange, 1971; Jager, 1966). A középkornak egész Közép-Európában sokkal gazdagabb a leletanyaga, mint az azt megelőző korszakoké. A Budapest I. kerület, Dísz tér 8. szám alatti kútból 66 cseresznye- és 100 meggy-96
