Kovács Gyula (szerk.): Dózsa 1492 - 1972. A Dózsa-emlékünnepségekhez (Cegléd, 1972)
Szatmári Lajos: Az 1514. évi Dózsa-parasztháború az irodalomban
versben pedig Kiss József emeli a fenyegetés szimbólumává Dózsa alakját. Ady, a magyar forradalmak viharmadara a Pesti Napló 1906. november 13-i számában szobrot követel Dózsa Györgynek (La Barre—Dózsa György). Nem sokkal ezután a parasztvezér unokájának nevezi magát. (Dózsa György unokája.) A Dózsa György lakomáján című versében pedig hittel vallja, hogy: „Lesz böjtje a nagy lakomának, Lesz új vezér és új Dózsa ...” A forradalmak valóban eljöttek az első világháború után, de nem váltottak meg bennünket az új Dózsák sem. Ady nem érte meg az újabb meggyaláztatást, így csak Juhász Gyula idézheti 1919. végén Dózsa fejének lángját s „... vár egy napot fölkelőben, Régi magyar temetőben.” (Dózsa feje Középiskolás szöv. gy. IV. o. 238. old.) Még 1925-ben is őt látja, pedig ekkor már „... Fekete éj bakacsinja Ráborul a rónaságra...” és „... Nagy uraknak vára fénylik, Nagy uraknak szava hangos.” (Dózsa után) A másféle „szegedi gondolatkokat szült Horthy-Magyarország igazi arcát ő 1928-ban sem látja másként mindenszentek napján a boszorkányszigeti Alsóváros Dózsa fejét rejtő temetőjében: „... Véres fejünk lehullt a porba, Rózsás hitünk, mint tört kereszt...” (Torozás, 1928.) Még ugyanebben az évben (1928) Illyés Gyula az Énekelj költő c. versben Ady kuruc legényeinek hangján tesz hitet a parasztvezér ügye mellett: „... A kémény füstjében Dózsa György sercegő bőrére emlékezik orrom, Mintha haraptam volna belőle, gyomrom felkavarog, köpésem vitriol, Ha isten segít, megláthatjátok még fekete marását.” 1931-ben, a kapitalista világválságban forradalomra várva a XX. századi magyar puszta „Három öreg”-jéről írt versének végén is az ő „meggyalázott nevére” tesz hitet, mint „egy új 42