Kovács Gyula (szerk.): Dózsa 1492 - 1972. A Dózsa-emlékünnepségekhez (Cegléd, 1972)

Szatmári Lajos: Az 1514. évi Dózsa-parasztháború az irodalomban

Dózsa, egy új sereggel.” Mikor 1937. táján a magyar urak új országgyarapításra készülnek, Illyés újra Dózsát szólaltatja meg ellenük a ceglédi piacon (Dózsa György beszéde a ceglédi piacon).

A szelíd tollú Sárközi György is ebben az időben (1939) viszi színpadra a parasztok földjéért pusztuló Dózsa alakját. A bihari juhászbojtár költő, Sinka István verseiben is ott forr a Dózsát idéző lázadás, sőt az erdélyi Kacsó Sándor is megszólaltatja a szülőföld egykori Székely György vitézét. Az emigrációban élő Gergely Sándor előbb tanulmányt ír a nagy parasztforradalom történetéről (1929.), majd megszületik a Dózsatrilógia: Uriszék (1936.), A nagy tábor (1939.), Tüzes trónus (1945.). Bálint Györgynek 1936-ban a fél éve meghalt Derkovits Gyula emlékkiállítása adott alkalmat arra, hogy szóljon a parasztmegmozdulás soha el nem múló emlékéről (Középiskolás szöv. gyűjt. IV. oszt. 84. old.).

Az 1945-ben bekövetkezett sorsforduló a földért, a jogért vívott évszázados perben is fellebbezhetetlen ítéletet hozott.

„Dózsa népe, bontsd ki zászlód itt, e helyen Őseidnek akarata jár teveled

Jobb magyar jövendőt kürt szava harsog a földeken át Jólétben független szép Magyarország nyer ma csatát”

hirdeti a felszabadulás utáni évek egyik legnépszerűbb tömegdala, és szinte folytatva Dózsa ceglédi beszédét így ujjong Illyés Gyula a Megy az eke című versében:

„Először szánt a magáén a béres” —, majd néhány sorral lejjebb ennek a történelmi ténynek a társadalmi jelentőségét fogalmazza meg:

„Fogy az ugar, nő a szántás telve-terjed,

Magyarország, így írják a történelmed.”

Költőink aggódó szeretettel kísérik a magyar parasztság első önálló lépteit.

Simon István: Az a nehéz című költeményében azt elemzi, mennyivel nehezebb „. . . tépelődve, múltba nézni és a jövőbe”, mint Dózsa hadainak kapát-kaszát ragadni:

„Könnyebb volt tüzes seregeknek vágni, ölni a gyűlölt ellent, mert húr pattant, ütött az óra: vagy szabadságba, vagy karóba”.

43