Kovács Gyula (szerk.): Dózsa 1492 - 1972. A Dózsa-emlékünnepségekhez (Cegléd, 1972)
Szatmári Lajos: Az 1514. évi Dózsa-parasztháború az irodalomban
középtehetségű rutinos latin verselő inkább történeti forrásként rögzített benne számunkra értékeset. Bakócz környezetében élve közvetlen szemlélője, átélő je lehetett az eseményeknek, s ez meg is látszik a költemény valóságot híven tükröző részletein (Bakócz budai bevonulása, Dózsa első, majd ceglédi beszéde, a nagylaki, gubacsi és temesvári csata, Dózsa halála.) Egyes kutatók a részletek realitása miatt a parasztsághoz húzó írót véltek benne felfedezni, pedig csak a kor eszméit, a feudalizmus romlottságát jól ismerő humanista volt. A forradalom okait keresve megállapítja, hogy azok anyagi természetűek: „A pénz, az arany ... Emberi minden szent törvénynek a felkavarója pénz, csak a pénz. Fő rossz, első baja mind a bajoknak... Mindig a pénz indít vad háborúságokat és a békés nemzet közt emiatt támad fel az alnép.” .. . (Geréb gyűjt. 120. o.) Az első énekben az „alnép” vezérét így mutatja be: „Megvallom bizony én, nincs mód felhánynom atyáim címereit, rangját, diadalmakat ők nem arattak: ámde ha itt az idő s kívánja az ügy, mutatok fel lándzsát és lobogót, pajzst és kardot buzogánnyal, sebhelyet is számost, mik a testemet öszvemetélték. Ily címert nyertem verítéken az önön erőmből s büszke vagyok rá, hogy nevem ily címer nemesíti. ..” (Geréb gyűjt. 120. o.) A második énekbe épített ceglédi Dózsa-beszéd a költeménynek irodalmi szempontból is a legsikerültebb részlete. Olyan szuggesztív erővel mondatja el Dózsával a parasztság panaszát, a nemesek züllöttségét, a meginduló harc indokait, hogy hajlandók vagyunk elhinni, a vezér csak így beszélhetett: „.. . Rajta, lakóijának ők hát s még a futót se kíméljed, míg e dühös fenevad-csordát megaláztuk, e szívós medvénél bőszebb képet mutató úri rendet. Senki se tágítson soha egy tapodtat sem előttünk! —” (Geréb gyűjt. 124. o.) Pedig a hősköltemény egyáltalán nem a parasztkirály heroizálásának céljából készült. Be nem vallott célja éppen Bakócz Tamás esztergomi érsek szerepének tisztázása. A jobbágyszármazású és gazdagságáért irigyelt főpapot ugyanis a főurak azzal vádolták, hogy a keresztes háború meghirdetésével ő okozta a 34
