Kovács Gyula (szerk.): Dózsa 1492 - 1972. A Dózsa-emlékünnepségekhez (Cegléd, 1972)
Pataki Ferenc: Dózsa György és az 1514-es parasztháború
ügyeikben is maguk intézkedtek. így lesz Cegléd városa az antifeudális harc egyik jelentős középpontja. Ebben az időben a ceglédiek már nem választottak sem bírót, sem esküdteket, így akarták elkerülni, hogy az elmaradt földesúri tartozásokat senki ne szedhesse be. A fejedelemasszony keményen megrótta, s 50 arany forint bírságra ítélte a várost, majd felszólította a ceglédieket, hogy a bírákat és esküdteket minden év Szentgyörgy napján okvetlen válasszák meg. A ceglédiek továbbra is ellenkeztek, de az apácák tiszttartója, Budai Sebestyén deák az ellenkezőket szigorúan megbírságolta, s ha még ezek után sem fizettek, bezáratta. Az eredmény az lett, hogy a tiszttartót halálosan meggyűlölte az egész város. Maguk az apácák is, Mészáros Lőrinc ceglédi pap is kíméletre próbálták rávenni a tiszttartót, de az hajthatatlan maradt. A gyűlölet fokozódott. Amikor 1509-ben, egy nyári délelőtt Budai Sebestyén deák kilovagolt a ceglédi utcára, az egész város apraja-nagyja, férfia-nője rátámadt és megölték. Hogy milyen nagy volt az elkeseredés, milyen nagy volt a gyűlölet a tiszttartó iránt, mutatja az, hogy a gyilkosságban majdnem az egész városnak része volt. Dr. Oppel Jenő, egykori ceglédi gimnáziumi tanár, Cegléd múltjának neves kutatója, külön tanulmányban foglalkozik az esettel, s korabeli oklevelek áttanulmányozása után közli, hogy a vádlevél 181 ceglédi jobbágyot nevez meg a gyilkosság részeseként. Hosszú pör követte a gyilkosságot, amelynek végén az apácák fizettek 232 forint vérdíjat a deák özvegyének. A város küzdelme sikeres lett, de a szikra ott maradt, s négy év múlva lobbant lángra a ceglédi főtéren . . . Ha a jobbágy elvesztette igáját és földjét, akkor vagy a városba ment, vagy a falujában némi napszámos munkával, továbbá vadászattal próbálta fenntartani magát. A földesúri támadás azonban az ilyen jobbágyok, a zsellérek ellen is folyt, különösen a vadászatot és a madarászatot fájlalták, tiltották. 1498-ban az aratórészért dolgozó zselléreket is egyházi tizedfizetésre kényszerítették, holott eddig mentesek voltak. Majd 1504-ben a paraszti vadászatot és madarászatot tiltották el külön rendelettel. Ez a rendelet kiemeli, hogy a vadászat helyett inkább föld-, rét-, szőlőműveléssel foglalkozzanak, mert „... ezek több hasznot hoznak. .Az igazság az, hogy a parasztok földjeiket és szőlőiket elvesztve — csak kényszerből — adták magukat ilyen foglalkozásra. A városok felső rétege egyre jobban bekapcsolódott a parasztság kizsákmányolásába, több város polgárai felvásárolták 11
