Bene István - Kisfaludi István (szerk.): Ceglédi kalendárium '97 (Cegléd, 1996)
CEGLÉDI KALENDÁRIUM '97 A ceglédi temetők Járom a temetőt. Falu Tamás szépséges verse jár fejemben: "Az erényen oszlop,/A bűnös csak fűszál,/De a futó idő/Mindent összekuszál..//Nem lehet ma tudni,/Ha múlnak az évek,/Melyikről mondják ki,/Hogy erény vagy vétek." Ismert emberek, erényes vagy alig ismert személyek, szerény külsejű vagy éppen hivalkodó síremlékek. Ezek azonban a lényeget nem takarhatják el, nevezetesen, hogy a sírok, a sírjelek, a díszítmények adott korban a ható esztétikai, szokásbeli és gazdasági helyzetet tükrözik. Maeterlinck ezt írja: „Sehol sem virágzott olyan szépen az élet, mint azoknál a népeknél, ahol a holtak iránti tiszteletet ápolták." Szent Ágoston pedig a temetésről írja „... a humanitás kötelessége és az emberi szeretet munkája azzal a távozó társunkkal szemben, aki ezt a végső tiszteletet, ezt az utolsó gondoskodást saját testének megadni már nem tudja." Ugyanis, „ahogyan halottainkat tiszteljük, úgy viselkedünk az élőkkel is." A temetői kultúra szorosan kapcsolódik a halottkultuszhoz, annak különféle sajátos szokásvilágához. A legfőbb jellemzője - többek között -, hogy felekezeti elkülönüléssel alakultak, alakulnak többnyire a temetők. Ennek különösen a török hódoltságot követő nagyobb népcsoportok érkeztével nőtt meg a jelentősége. A temetőkkel kapcsolatos kutatások annak ellenére is lehetségesek, hogy 20-30 év alatt a sírhelyek kötöttsége megszűnik. Újabban a tölgy, a szil és az akác fejfák elenyésznek. Viszont a „véglegesnek számító" kőjelek és újbóli sírmegváltás gyakorlata sok-sok évtizedre képes nyújtani hajdanvolt szokások érvényesülését. Történelmi visszatekintéssel annyi állítható, hogy egyáltalán valamiféle jelölés a síron inkább újfajta fejleménynek tekinthető. Főleg ha ismerjük : a cinterem, a temető a középkorban mindig a templom szomszédságában volt: az e világ vége az új világ kapuja. A régi időkben mást is jelentett, mert a települések szélén, magasfekvésű részeken, tehát elkerülve a víznyomásos területeket - alakították ki a temetőket. Cegléden a vasút és a város széle közé ékelődött, a mai Széchenyi útvonalába. A Nagykátai útnál található a Református Öregtemető, a víztoronynál az úgynevezett Csengettyűs teremető (katolikus), s bizonyosan a legszebb fekvésű a Dohány utca sarkáig elhúzódó Kálvária temető. ATörteli és a Szolnoki út elágazásánál, a Fegyver tér végében a Református kistemető található. A református Öregtemető Mező utcai oldalában helyezkedik el az evangélikus temető. Amikor a város kinőtte a Széchenyi úti temetőit, az Újvároson - nem igazán kedvező helyre - a századfordulón új temetőt jelöltek ki. Eredetileg a református, evangélikus, római katolikus és az izraelita felekezet temetőrésze elkülönült egymástól. De a 70-es évek döntése nyomán csak a református és az izraelita felekezet tartotta meg az önálló részét, a nagyobbik fele önkormányzati tulajdonba került. Az utóbbi évtizedben sok értékes összefoglalás jelent meg a hazai kertkultúráról, így a Temetőkert, a Koszorúnövények, Kunt Ernő: Temetők népművészete, majd ugyancsak tőle Az utolsó átváltozás. Alapvető mű az Itt van elrejtve kötet is, 72
